Aranyat termő alkonyat [antikvár]

Előszó Apósom, dr. Leidecker Lajos hagyatéka: versek, regények. Eddig némán ékek velünk, dossziékban rejtőzve. Egy téU napon furcsa sugallatra kézbe vettem pár papírköteget, és lapozgatni kezdtem. Amire bukkantam: anyósom és apósom megismerkedésének, házasságának története {Mi ketten). A családi emlékezet ezt őrizte is, csak nem ilyen részletesen, filmszerűen láttatón. 1984-ben ki akarta adatni, meglepni vele Ilonkát, akivel akkor már több mint negyven éve éltek együtt nagy szeretetben. A kiadó szűkszavúan utasította vissza a megjelenést. Pont 25 év telt el azóta. Lassan ennyi ideje annak is, hogy nincs már köztünk szeretett apósom (1984 novembere óta). A 100. születésnapja 2009. szeptember 29-én lesz. Itt az ideje, hogy az utódok kézbe vegyék ezt a kötetet. A kész kézirathoz még két fejezetet válogattam össze: a fogságban írt verseiből {Rabkenyér), valamint a családról, a gondolatairól szólókat {Hazaifáid). Apósom bíró volt: olyan bíró, aki nem ítélt el ártatlanokat, amikor az 1950-es években parancsszóra ezt kellett volna tennie. Hamarosan egy Tüzép-telepen találta magát, később vállalati jogtanácsosként dolgozott. A verseiből kitűnik, milyen ember is volt. Mi, akik ismertük, tudjuk is: jó ember volt. Igazi bíró. A Mi ketten című fejezetben Jámbor Janinak nevezi magát. A helyszínek nevét is néha megváltoztatta, a megismerkedésük színhelye a szeretett faluja, Vásárosdombó meUetti Margit-major volt. A szereplők nagy részének nevét változatlanul hagyta, köztük a főszereplőét, Ilonkáét is. Sajnos ő sem érhette meg, hogy e kötetet kézbe vehesse, öt évvel ezelőtt, 2004-ben ment el. Amíg a könyv szerkesztésével foglalkoztam, utódok sokasága fogta a kezem: azok, akik 2109-ben fogják olvasni ezt a könyvet, és ebből ismerik meg azt a kort, amelyben a távoU ősök éltek az 1900-as évek közepén. És akik kézbe veszik majd az Aranyat termő alkonyat-ol, tudni fogják, honnan jöttek 2009. március 16.