A filozófus Lukács [antikvár]

Igényes esztétaként indult Lukács György, de az esztétika nem elégítette ki. A század elejének irodalmi művei csak varázsos hangulatokat, futó impressziókat adtak, cél, elvek és távlat nélkül. Pedig ő a nagy irányvonalat kereste, az összefüggéseket, a gyökereket és az eszmei célokat. Ezért kellett eljutnia a filozófiához és a megváltó eszmékhez. Az itt következő tanulmányok a filozófus Lukáccsal foglalkoznak. Megpróbáljuk bemutatni indulásának élményeit, német gyökereit, útját a filozófiához, majd pedig főbb filozófiai műveit. Nem életrajz ez a munka, hanem adalék a marxista gondolkodó szellemi biográfiájához és filozófiai műveinek kritikai megítéléséhez. Az egyes tanulmányok úgy következnek egymás után, hogy az olvasó végigkísérheti Lukács György összes fontosabb filozófiai műveinek keletkezéstörténetét és problematikáját. Irodalomtörténeti és esztétikai munkássága csak periferikusan kerül szóba. A bevezető tanulmány a pályakezdés szellemi környezetrajzának vázlatát készíti el. Első művei, A lélek és a formák (1910), A modern dráma fejlődésének története (1911) és az Esztétikai kultúra (1913) megpróbálnak az esszé zárt világába menekülni az impresszionizmus elől, de Lukács ráébredt, hogy az esszé is igényli a támaszt, a filozófiai alapvetést. Ennek fontosságára Ernst Bloch figyelmeztette. A tízes évek elején közös erővel és messzianista hittel bolygatták meg a tudományok egyik akkori központját, Heidelberget, Max Weber társaságát.