Albert Schweitzer [antikvár]

Nemrég történt. Fekete-Afrikában, az őserdő szívében meghalt egy öreg doktor. Igen idős volt, az öregségtől és a fáradtságtól halt meg, csendesen, mintha elszunnyadt volna. Úgy halt meg, ahogy a levelek hullanak le, ahogyan betegei, az afrikaiak tudtak meghalni. Nagyon megfáradt. Több mint fél évszázada érkezett Gabon párás, elviselhetetlenül forró őserdejébe, hogy gyógyítsa azt a népet, amelyet Isten és emberek egyaránt eltaszítottak. És most meghalt. Ablakai alatt afrikaiak és fehérek üldögéltek a földön, a napégette terecskén. A gaboniak ütemesen énekeltek. Peregtek a tam-tamok, falurólfalura repült a hír: a Nagy Fehér Doktor meghalt. Az éjszakában fellobogtak a tüzek. Vajon hány öregember gondolt ezen az éjszakán reá és saját magára, miközben álmatlanul forgolódott a csupasz földön: Ó, meghalt, szegény öreg, és ki gyógyítja majd az én fekéljeimet? Hány várandós anyának jutott eszébe, hogy Oganga, az öreg varázsló mindenkinél jobban levezette a szülést. És megengedné, hogy tiszteletére Monsieur Albertnak, vagy ami még jobb, Docteur-Schweitzernek nevezzék el a fiúgyermeket. Ez szerencsét hozna a magzatnak, amely a szíve alatt mozog. Meghalt a dzsungel öreg orvosa. A bélpoklosok tető nélküli, durva koporsót tákoltak össze, s pálmaágakkal takarták le a doktort. Fekete és fehér kezek vitték a sírhoz. A fehér nővérek az „Ah, bleib mit deiner Gnade" szavakkal kezdődő régi himnuszt énekelték, amelyet annyira szeretett, amelyet még otthon, lelkész atyja és lelkész nagyatyja házában tanultak, és a munsteri völgy valamennyi szőlősgazdája énekelt. A leprások falujának gyermekei több szólamra énekeltek, míg a siratóasszonyok galoa nyelven ismételgették: „Leani inina kende kende". Sokan mondották ki azon a napon ugyanezt az öt szót galoa és fang, francia és német nyelven, hollandul, csehül vagy angolul - „mintha atyánk lelt volna ő". Az elnök képviseletében a kormány egyik tagja érkezett repülőgépen. Azt mondta, meghalt a legöregebb és leghíresebb gaboni. Talán híresebb, mint maga az elnök. És még azt is mondta, hogy meghalt a világ legtiszteltebb polgára, olyan ember, aki az egész világé. . . A világ valamennyi újságja azt írta, hogy halálát mindenki gyászolja. Valamikor, majdnem fél évszázaddal azelőtt, amikor az öreg doktor még alig járt élete delelőjén, írt azokról az emberekről, akik gyermek- és fiatalkorában sokat jelenlettek számára, és akiket már elragadott a halál. „A lelkiismeret-furdalástól gyötörve hányszor mondtam el sírjuk felett azokat a szavakat, amelyeket akkor kellett volna mondanom nekik, amikor még éltek." Milyen sok ember ismételgette magában ezeket a szavakat most, amikor az öreg doktor halálhíre bejárta a világot! Világszerte nagy embernek mondták. Ebben hosszú idő óta azonos véle- 7