Nietzsche [antikvár]

Napjainkban sokat emlegetik a múlt század magányos vándor költő-filozófusának nevét. Hatalmas modern mozgalmak szellemi atyjának tekintik: úgy mondják, hogy a nemzeti szocializmusban is az ő eszméi testesülnek meg igen messzemenőleg; azt tartják, hogy a modern európai elit jórészben Nietzsche-követő. Ezért ma Nietzsche az igazán korszerű bölcs: nem egyszer hallani ilyesféle állítást. Vájjon így van-e? Akit sokat emlegetnek, az tagadhatatlanul korszerű; nyilván feltehető, hogy e népszerűségnek valami alapja is van a felkapott gondolkodó és a feléje forduló kor szellemi viszonyában. Ennyiben Nietzsche bizonyosan korszerű: sok gondolata elevenen hat napjainkban. Mégis nagyon tévednek aki azt hinné, hogy korszerűsége mélyen benne gyökerezik korunk és szellemi áramlatainak, valamint hordozóiknak szellemében, hogy Nietzsche talán korunk igazi szellemi vezére, vagy legalább is napjaink jellemző és jelentős szellemi vagy társadalmi mozgalmainak eszmei irányítója. Ilyen értelemben Nietzsche ma sem korszerű és nem népszerű és nem is lesz, mert nem is lehet az. Annyira különleges és szélsőséges egyéniség ő és törekvéseiben, eszményeiben annyira individualista, hogy valódi népszerűségre és azzal komoly korszerűségre, azaz kort alakító jelentőségre nem tehet szert. Gondolatai, főleg bíráló és harcos eszméi nem egy korszak általános szellemi irányával egybevághatnak és akkor e korban igen hatásosan érvényesülhetnek: de maga a pozitív nietzschei eszmevilág nem lehet kort-formáló erő, mert nem vonhatja igézetébe semmilyen kor emberét általában. A tömegeket nem, mert azok meg nem érthetik, és ha megértenék, rájönnének, mennyire ellenük szól; de a legjobbakat sem, mert ezek nem téveszthetik szem elől mély belátásai és igazságai mellett önkényes szertelenségeiből fakadó egyoldalúságát és tévedéseit sem. Ekkor azonban már nem formálódhatik Nietzsche-világ. Puszta olvasmány amúgy sem igen formál világot: Nietzsche pedig ma is lényegében olvasva hat és mindig is olvasmány marad, mert épen csak mint olvasmány tudja legjobb erőit kibontani; hiszen Nietzsche legmélyebben író-gondolkodó, és műve, sőt gondolatvilága is lényegileg irodalom, költő-bölcselet, képzeleti teremtés, akármennyi belátást tartogat is. Mint olvasmány a legkényesebb: valóban „veszedelmes" olvasmány, amint ezt sajátmaga meg is mondja. Persze nem egészen abban az értelemben veszedelmes, amint ő érti. Legveszedelmesebb azok számára, akiknek nem szánta: a tömegnek, amelyet sokszor barátságosan, még többször undorral, de mindig lenézett, és amelynek félreértései ellen már maga védekezett; mert ez az „immoralista" Nietzscheből minden vágy szabadjára eresztésének igazolását olvassa ki, az ilyen felszabadulás pedig éppen Nietzsche szerint még az állatnál is alacsonyabbra, mert a dekadenciából, a betegségből kitenyésző torzállatiasságba süllyeszti az embert.