A renaissance nagy művészei [antikvár]

A gondolat, hogy meg kell írni a legkiválóbb festők, szobrászok és építészek életrajzait, 1546-ban, Rómában, a Farnese bíboros vacsorái után szokásos emelkedett társalgás közben született meg. A bíboros esti étkezéseihez szívesen gyűjtötte maga köré a III. Pál udvara körül csoportosuló nagy szellemeket, írókat, költőket, tudósokat és művészeket, s amint ez a kultúra történetének másik ragyogó korszakában, a görögrómai időkben is történt, az ünnepélyes lelkülettel elköltött vacsora utáni csevegések gyakorta szolgáltak megtermékenyítő ihlettel olyan alkotásokhoz, amelyeket azóta is és még évezredekig csodál a világ. Az emlékezetes estén, amelyet Vasari leír önéletrajzának XXVIII. fejezetében, Farnese bíborosnál együtt volt a római szellemi elit egy része, többek közt az irodalmár Molza és Annibale Caro, a költő és klasszikus művek fordítója, továbbá Monsigncre Paolo Giovio, a polihisztor és műgyüjtő. És ott volt Giorgio Vasari is, aki épp akkoriban festette ki' a bíboros megrendelésére a Palazzo di San Giorgio hivatalos helyiségeit.