Értük szólt a Himnusz [antikvár]

Hol vannak a hőseink? Hol vannak azok, akiknek elsősorban teljesítményét, és nem az arcát ismerjük fel? Azok, akiknek áldozata közös dicsőség, és akiknek dicsősége mindannyiunk büszkesége? Hőshiányos korban élünk. Ikonokból és idolokból minden nap új születik, de azokból, akik az örök nagyszerűségből mutatnak példát, kevesebbet találunk. Ez a kötet róluk szól. Aranyérmeseinkről, akik győzni és bízni tanítanak. Sportemberekről, akik megmutatták, hogy valódi, hősies, nagy eredmény csak lankadatlan szorgalommal, kivételes tehetséggel, áldozatok árán születhet meg. Ők a leggyorsabbak, a legerősebbek, a legkitartóbbak. Ők azok, akik nemes versengésben akartak és tudtak győzni. Ők azok, akikhez, és akikért a Himnusz szól. Tudják, milyen fent lenni, legfelül a dobogón, de jól ismerik a szürke, fázós, kíméletlen hétköznapok kényszereit, mélységeit is. Tudják, hogy mitől csillog úgy az az érem. Tudják, mitől olyan fájdalmasan szép a győzelem. Ők azok, akikkel mi, valamennyien, együtt győzünk. Akik által a leggyorsabbak, a legerősebbek, a legkitartóbbak lehetünk. Akikkel együtt sírunk, amikor a Himnusz értük, értünk szól Ők nemzeti hőseink, akikben saját reményeinket és bizalmunkat ünnepelhetjük. Nem felejtem el, hogy gyermekként - egy Isten háta mögötti, eldugott magyar faluban - Papp Lacit éppen úgy hősnek láttam, mint a várvédő Dobó Istvánt. Felnőttként olyan büszke örömmel gondoltam Egerszegi Krisztina teljesítményére, ahogyan Gyarmati Dezső, Albert Flórián vagy Kozma István sikereire. Risztov Éva fantasztikus eredményének úgy örültem, mintha ott lettem volna a helyében az utolsó karcsapásoknál. Mert ezek a csodálatos egyéni és csapatdiadalok közössé válnak: mindannyian osztozunk bennük. Közösek, mert rólunk is szólnak. Bebizonyítják, hogy az ember képes legyőzni, nemcsak a versenytársakat, hanem önmagát is. Igazolják, hogy a valódi győzelem tiszta, hogy a jó maga körül is jót teremt. Felismerni engedik és kifejezik a nemzeti összetartozás fontosságát és szépségét. Azt az érzést, amely halhatatlanná teszi felidézőjét, és közösséggé átélőit. Mert az olimpiai vagy világbajnoki aranyérmeknek együtt, egyetértve, egyet gondolva örülünk. Kevés, sajnos egyre kevesebb olyan kérdés van, amiben a nemzet tagjai egyetértenek, ezek a diadalok viszont elhozzák az összetartozás boldog, túláradó, győzelmes örömét. Más és különb ez az érzés,mint amikor a pénzben jól, nemzeti keretben kevésbé kifejezhető látványsportok nagyszerű eredményeit ismerjük el. Más és különb: a felvont lobogóhoz játszott Himnuszra együtt dobban egy nemzet szíve.