Ezredforduló - arcok, sorsok [antikvár]

Előszó Az írói fantázia szüleménye szinte semmi ahhoz, amit az élet időnként kitalál. Apám szokta mondogatni ezt, midőn, annak idején könyvekben leírt csoda-dolgokról beszélgettünk. Én, gyermeki ésszel, ezt nemigen hittem, gondolván, az ember fantáziája végtelen s a mű, amit létre hoz, az mindenképpen izgalmasabb, érdekesebb, mint maga a valóság. Egy pályázati felhívástól ösztönözve egyszer aztán ő is leírt negyven oldalnyi tudósítást élete izgalmakban bővelkedő fél esztendejéről. Azokról a bizonyos őszi, téli hónapokról, amikor katonatársaival a Don vidékét járta. Nem bízott ő semmit a fantáziájára. Naplószerűen, kusza sorokkal, papírra vetette a történetet, csokorba gyűjtve kitörölhetetlen élményeit. S lám: az írói fantázia valóban szegényes ahhoz képest, amit a naplójában leírt, arról, ami ott, akkor vele megtörtént. Minden ember sorsa egyedi, megismételhetetlen, ezért izgalmas, ezért tanulságos. Nem kell feltétlenül még a háború különleges élménye sem az igazi „sztorikhoz". Kétségtelen, persze, hogy afféle katonás élményekből igencsak kijutott a huszadik század emberének, bárhová vetette is a végzete. E könyv, amit az olvasó most a kezében tart, szintén sorsokat ír le, portrék megrajzolására vállalkozik. Olyan emberekről szól, akiknek az élete kötődik a hevesi tájhoz, a Mátra, Bükk vidékéhez, Egerhez. Tizenöt interjú sorakozik egymás mellett, önmagukat és környezetüket is tevékenyen alakító emberekről. A kiválasztás persze mindig önkényes, de, hitünk szerint, jellemzi e vidéket. A szereplők természetesen ismerősei az itt lakóknak. Bízunk abban, hogy sorsuk, a világról alkotott véleményük érdeklődésre tarthat számot azok körében is, akik személyesen még nem találkoztak velük. Az elmúlt évtizedek hétköznapi valósága, históriája jelenik meg e lapokon. Talán egyetért majd velem az olvasó abban, hogy e történetek néha valóban színesebbek az írói fantázia szülötteinél. Hekeli Sándor