#Izrael70magyar [antikvár]

LOSZO „Az ember azért eszik - írta apám Paprika című magyar szalcácsl<önyvének az előszavában -, tiogy éljen. A magyar ember azért él, hogy ehessen." Ez a mondat nemcsak találóan pontos, de egyúttal össze is foglalja, milyenek a magyarok. A magyar zsidóság legkiemelkedőbb jellemzője is az élet és a humor szeretete volt. Szerettek enni, szerettek inni, szerettek nevetni (mindany-nyian, kivéve Kishont, aki általában keserű volt), szerettek szeretni. A magyar nőknek barackszínű volt a bőre, és csintalan a tekintete. A férfiak fennhangon veszekedtek egymással a nappaliban, megfogadták, hogy soha többé nem beszélnek egymással, aztán erről még elbeszélgettek egy órát, miközben a gyerekek kiszöktek a konyhába, és felfalták a maradék kolozsvári rakott káposztát, amit anya kizárólag a vendégeknek készített. Kétlem, hogy bárki a magyar zsidóknál gyorsabban integrálódott volna Izraelben. Ha nem lett volna olyan rettenetes akcentusuk, észre sem vette volna senki, hogy a magyarok máshonnan jöttek. Egy magyar zsidó, akit Herzl Tivadarnak hívtak, és aki a Dohány utcai zsinagóga melletti házban született, megálmodta a zsidók államát, a szomszédai pedig az elsők között eredtek az álmai nyomába. Ök nem csak kivándorolni akartak Erecbe, hanem ott új hazát teremteni, kávéházzal, színházzal, újsággal, szatírával. A magyarok azzal a céllal alijáztak Izraelbe, hogy haladéktalanul izraelivé váljanak. Az első generáció megalapította Petah Tikva városát és a jeruzsálemi Magyar Házakat, ahol szállást adtak a rászoruló magyaroknak. Az 1920-as években ötven magyar mérnök érkezett Izraelbe, miután megalapították a Me-handész csoportot, és azonnal belekezdtek az épülő állam tervezésébe. Nagyapám, Dávid Giladi még egy könyvet is írt ezekről a pesti mérnökökről. A bevándorlók következő generációja sem bírta kivárni, hogy izraeli lehessen. Kishon a kibuc vécéjén ülve bemagolta a teljes héber-héber szótárt, apám 11