Magyar szentek földi pártfogója [antikvár]

A teljesebb őszinteség kedvéért két egymásba fonódó eseményt kell felidéznem ahhoz, hogy mindenki megértse e könyv elkészítésének indítékait. Szőke János atyával Békésen, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének küldöttgyűlésén ismerkedtem meg, ahol meghívott előadóként a jelenkor boldoggá és szentté avatandó magyar egyéniségeit mutatta be az egybegyűlteknek - az avatási szempontok szerint. A felidézett személyek, de János atya lelkesedése és az egyes ügyek iránti elkötelezettsége, érzéke is lenyűgöző hatást gyakorolt ránk. Külön élményt jelentettek az egyes beszámolók azon részletei, amelyekből kiderült, hogy többükhöz valóságos baráti kapcsolat is fűzte a szalézi pátert. Ez volt tehát az első esemény. A második régebbre nyúlik vissza. Érettségiző voltam, amikor egy váratlan felkérés ért: vállaljam el egy esztergomi ferences diák bérmaapaságát ott, a bazilikában. Ennek lelkesen eleget téve a bérmálás amiatt is vonzott, hogy ez volt Lékai László érsek talán első bíborosi megjelenése. Akkoriban a közvetlen Mindszenty-utód meglehetős érdeklődésre tarthatott számot, a hívő fiatalok részéről is. A prédikációban az új bíboros arról beszélt, hogy amint Rómában VI. Pál pápa a fejére helyezte a pileolust, megemlítette: visszaemlékszik a középkori Magyarország történelmére, mennyi szentet adtunk Európának. Most ezért Lékai bíborost bátorította, vezesse úgy ennek az országnak egyházát, hogy az ismét szenteket teremjen a kontinensnek. Ez a felszólítás akkor milyen nagyon naivnak is tűnt!