Magyarország Nagyasszonyai I. [antikvár]

Részlet: Sarolta fejedelemasszony. Eleink, akiket a krónikák turkoknak neveztek, Lebediából kijövet magukkal hozták ősi vallásukat. Táltosnak hivták a papjukat, aki patakok és folyók partjain susogó berkekben fehér lovat áldozott Hadúrnak, a magyarok hatalmas istenének. Nem voltak pogányok, csak többnejüek. Egy istent imádtak s Hadúr nevében ültek lóra, hogy harcba szálljanak. Lovas nép volt a magyar, a bort kupából itta, kancatejjel csak a nők s gyermekek éltek. Fegyverük a tegez, a gerely és kopja, amikkel mesterien tudtak bánni. A földet, amelyet vitézségükkel birtokba vettek, maga a természet jelölte ki egységes országgá. De a nemzet harcvágyó ifjúsága látva a nyugati népek rettegését, amit szokatlan harcmodorukkal, mesés gyorsaságukkal s győzelmes fellépésükkel keltettek, évtizedeken át kalandos hadjáratokat folytattak, a nyugati népeket kegyetlenül megsarcolták és gazdag zsákmánynyal megrakodva tértek vissza Pannóniába. Lassankint azonban kitanulták hadi fortélyukat s az augsburgi csatában a nehéz germán lovasság végiggázolt a könnyű lovasokból álló magyar hadsorokon, két leghíresebb vezérük, Lehel és Bulcsu foglyul esett (954 augusztus 10 én) s ezeket Henrik bajor herceg több előkelő magyar fogolylyal együtt Regensburgban, egy német krónika szerint »a magyar nemzet gyalázatára« felakasztatta.