Néhány boldog óránk [antikvár]

... a címszerepet a rádióból már ismert énekesnő, Heck Paula játszotta olyan beleéléssel, a művészi kreáció olyan biztonságával és érettségével, amit kezdő színésznőnél egészen kivételes esetekben láthat csak az ember. Heck Paula szerepe azonban nemcsak alakítást követel, hanem az egyén tragédiájának megjátszásán kívül még a merőben idegen kínai asszony sajátosságainak kifejezését is. És ezt ez a kezdő színésznő bámulatos könnyedséggel és természetességgel oldotta meg. Nem hagyott kétséget játéka után, az embernek el kellett hinnie, hogy ilyen a kínai nő: ilyen szelíden szertartásos, ennyi gyermeki naiv bájjal teli, s olyan tiszta és ártatlan, mint a cseresznyefa virága az ablaka alatt. Az intelligencia az ember ösztöneiben él s a művészi kreációban az ösztönöknek legalább olyan szerepük van, mint a tehetséggel bánni tudó kulturáltságnak. Heck Paula játéka arról győzte meg közönségét, hogy a színésznő tökéletesen birtokában van a hiteles alakítás illúziót keltő, de ugyanakkor a valószerűségét bizonyító művészet titkainak. Ahogyan a hangjával bánni tud, ahogy egy-egy mozdulattal érzelmeit aláfesti, ahogyan a tekintetével is beszél és játszik, ez azt bizonyítja, hogy született nagy tehetséggel van dolgunk. Ha szabad jósolni, s ha Heck Paula tudatában lesz annak a ténynek, hogy a tehetség teljes kibontakozását komolyan felfogott stúdiumoknak, szorgalmas munkának és állandó tanulásnak kell megelőznie, akkor megjósolhatjuk, hogy Heck Paulát a siker még messzire viheti a zombori rivaldafényből. S ez nemcsak biztatás, hanem őszinte elismerés és indokolt remény..."