Nők a tudományban határok nélkül [antikvár]

Az utóbbi tizenöt évben sok híres nővel találkoztam: ez a könyv a beszélgetéseinkből született. Szereplői, akik elsősorban fizikusok, kémikusok és orvosbiológusok, négy kontinens tizennyolc országában élnek. Családunk több éven át készített és publikált interjúkat híres tudósokkal; ezek többségét hatkötetes Candid Science (Őszinte tudomány) című könyvsorozatunkban gyűjtöttük egybe.1 Egy-egy kötet legalább harminchat interjúból áll, ezek több mint felében beszélgetőpartnerünk Nobel-díjas volt. A gyűjteményben nagyon kevés nő szerepelt, pedig nem előítéletesen választottuk ki az interjúalanyokat. Felismertem, amit mások már régóta tudtak: igazságtalanul kevés nő kerül be a tudományos elitbe. A természettudományos szakokon általában közel azonos a lány és fiú hallgatók száma, de a kutatói ranglétrán felfelé haladva az egyensúly már a férfiak javára billen. Pályám két fontos állomásán én is leeshettem volna erről a létráról - szerencsére nem így történt. Későbbi férjemmel, Istvánnal másodéves koromban ismerkedtem meg, amikor ő már kezdő kutató volt a Magyar Tudományos Akadémia egyik laboratóriumában. A harmadév befejeztével házasodtunk össze. István kutatói lelkesedése magával ragadott: nála készítettem el a diplomamunkámat, és az egyetem után is mellette maradtam. István önállóan dolgozott, saját maga indította el a kutatását, és munkatársakra volt szüksége. A laboratóriumi kollégák elismerték, de egyesek irigyelték is a sikereit. Egyszer, az 1970-es évek elején, az „üzemi négyszög" - a laboratórium vezetője, a párttitkár, a személyzetis és a szakszervezeti titkár - magához kérette Istvánt. Közölték vele, hogy nem helyes, ha a férj együtt dolgozik a feleségével. Nem voltak ellenségesek, és őszintén elmondták, hogy ha István nem lenne olyan sikeres, a környezete sokkal kevesebbet törődne a körülményeivel. István erre nyugodtan azt válaszolta, rendben van, majd másik munkahely után néz. Később elmesélte, hogy ez a gyors válasz nemcsak a többieket, hanem saját magát is meglepte, mert tudta, hogy nem találna még egy olyan labort, ahol annyira önálló lehet, és annyira támogatják az elképzeléseit, mint ott. Akkoriban gondolni sem lehetett arra, hogy külföldön keressen munkát; vasfüggöny mögött éltünk. A „négyszög" tagjai, persze, biztosak voltak abban, hogy a feleségnek, vagyis nekem kell távoznom - logikusan számíthattak erre a megoldásra. István válasza után a megbeszélés gyorsan véget ért, és azután soha többé nem esett szó az ügyről. Mivel semmilyen rendelet sem tiltotta, hogy férj és feleség együtt dolgozzon, hosszú éveken át közösen folytattuk a kutatásainkat.