Nyomomban kék farkasok [antikvár]

Toszkána felé...Augusztusi verőfényben suhan turista buszunk az olasz reneszánsz szülőföldje, Toszkána hullámzó zöld árnyalatú, ciprusok, pineák, szőlőültetvények tarkították tája felé. A képzelet Siena fekete-fehér csíkos gótikus márványoszlopai, San Gimignano középokori lakótornyai körül a firenzei Ponte Vecchio nyüzsgő áradáton barangol, amikor úgy fél úton, a szlovén-olasz határt átlépve, egy smaragzöld folyócska keresztezi utunkat: "Soca szlovénul, Isonzó olaszul" - harsongja a mikrofonba útikalauzunk. Balról már látjuk is a doberdói fennsík gyér növényzetű sziklás vidékét, a magyar hadtörténet szomorú emlékhelyét, a doberdói halálmezőt, ahol százezer, a történelmi Magyarország részeiről származó erdélyi, partiumi, kárpátaljai, felvidéki magyar katona halt hősi halált.Félmillió volt a sebesültek száma. De voltak hazatérők is, köztük fejsérüléssel anyai nagyapám, a huszár Buksa László. Tatuka, mert így hívtuk mi unokák, gazdálkodó lett Marossárpatakon és a nyári vakációban ott nyaraló unokáknak, miután hazajött a mezőről, bekötötte az állatokat az istállóba, félbevágott szivart sodort és a nagy eperfa alatt mesélt nekünk.