Ötkarikás beszélgetések [antikvár]

A kemény kánikulában a meggyötört fűcsomók között egész nyáron fejeltünk, vagy éppen kergettük a labdát. Egy alkalommal győzelmekről, aranyérmekről, Grosicsról és Puskásról, Csermák Józsefről, Korondi Margitról és Szilvásy Miklósról, Gyenge Valiról, Székely Éváról, Szőke Katóról és másokról szóló hangfoszlányok jutottak el hozzám, majd ismételten a magyar Himnusz hangjai hallatszottak. Kisgyermekként akkor még nem tudtam, csak később azonosítottam be: ez volt Helsinki, az 1952-es, máig megismételhetetlen magyar sikereket hozott olimpia. Arra viszont már nagyon határozottan emlékszem, hogy 1953. november 25-én az akkoriban teljesen normálisnak tűnő, fűtetlen, mindössze hatfokos szobában, télikabátban dideregtem a ládányi öreg rádió mellett. Hallgattam a londoni világszenzációról, a 6:3-ról szóló közvetítést. A római olimpiát már a szomszéd jóvoltából tévén nézhettem végig, miközben én is belekóstoltam az aktív sportba: ifjú atlétajelöltként a Budapesti Honvéd Tüzér utcai pályáján közelről bámultam, amint Gyulai Pista sorozatban futotta az országos ifjúsági csúcsokat. A döntő esemény 1965 augusztusában következett: a Magyarország - Nagy-Britannia válogatott atlétikai viadalhoz fűzött néhány soros hozzászólásom ugyanis megjelent a Népsport „Olvasóink írják" rovatában. Attól a naptól végképp csak a sport érdekel. Egész életem a vonzásában telt: a lassan négy évtized során kiváló sportemberek ezreit ismerhettem meg, s írhattam is legtöbbjükről. Ez a könyv mégis egy váratlanul felmerült gondolat nyomán született meg, s valóban az utolsó pillanatban. Rengeteg izgalom, üresjárat és főleg munka van mögöttem az elmúlt hónapokban. Szerettem volna teljességre törekedni, de ez csak majdnem sikerült. Az élő egyéni olimpiai bajnokok közül Gyarmati Olga és Korondi Margit elérhetetlennek bizonyult. Damyi Tamás, Kovács István és Székely Éva viszont nem kívánt nyilatkozni. Sajnálom, de remélem, nélkülük is maradandó élményben lesz része az Olvasónak! Nem tudom elhallgatni azt a sok-sok segítséget, amit családomtól kaptam a sportpályákon töltött „szabadnapok" elviselésével, valamint feleségem, Emőke és Dávid fiam támogatását e könyv megírásának hónapjai idején. Nélkülük csak jóval később lettem volna kész. Köszönet érte! Ugyancsak köszönet illeti valamennyi beszélgetőpartneremet, továbbá mindenkit, aki a gondolat felvetődésétől a könyv elkészültéig támogatott. Külön szeretném megköszönni Dr. Kiss István úrnak, a Magyar Iparszövetség Oktatási Központ főigazgatójának sokoldalú segítőkészségét. A szerző