Papi sorsok a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában II. [antikvár]

A SZERZŐ ELŐSZAVA A második világháború éveiben, Párizs német megszállása idején egy francia fiatalasszony várt kivégzésére a Gestapo börtönében. Halálra. ítélték, mert részt vett a fegyveres ellenállásban. Kivégzése előtti éjjelén fogvatartói beküldtek cellájába egy apácát, bírná rá az elítéltet: béküljön meg Istermel és sorsával, engedjen magához papot, és végezze el utolsó gyónását. A fiatalasszony azonban elkeseredve utasította vissza ajánlatát; „Miféle Istenről akar most nekem beszélni, amikor néhány óra múlva nemcsak én pusztulok el, hanem árva lesz kilenchónapos gyermekem is, aki a szomszédoknál, a sors önkényére marad?" Tényleg, miről lehet ilyenkor beszélni? Az apáca elhallgatott. Néhány másodperc múlva azonban hirtelen megszólalt; „Vetkőzzék le!" Az elképedt fiatalasszony engedelmeskedett, és rövid idő alatt kicserélték ruháikat. Erzsébet anya — így hívták az apácát — átadta rendi ruháját a kereszttel együtt, és elmagyarázta, hogyan kell távozni az épületből. A halálra ítélt francia nő ezután az apácák szerzetesi öltözékében elhagyta a Gestapo börtönét. Hajnali négy órakor a németek kivégezték Isten szolgálólányát, Erzsébet anyát, polgári nevén Kuzmina Karavajeva emigráns orosz költőnőt. A megmentett fiatalasszony a felszabadulás után végigjárta a kolostorokat, míg végül sikerült kiderítenie megmentőjének nevét, kilétét. A Vatikán hamarosan felvette Erzsébet anyát a boldogok sorába, a francia kormány az Ellenállás Hőse címet adományozta neki, s i'l bélyegen is megörökítette emlékét. ii Mindannyian nagyra értékeljük Isten szolgájában a tanult embert, a kiművelt emberfőt. i| ¦ Tiszteljük benne, ha pontosan, lelkiismeretesen végzi kötelességét. Hálát érzünk iránta, ha i tapasztaljuk, minő gonddal készül szentbeszédeire, ha szívén viseli gyermekeink hitoktatását, ha figyelemmel kíséri családi életünk alakulását, ha osztozik velünk örömben, bánat- J' ban, jó és balsorsban egyaránt. Örülünk, amikor a plébánia közösség megújításán fáradó- '' zik, ha részt vesz egyesületi életünkben. Mindezzel azt bizonyítja, hogy bennünket az üd- ' ^ i vözülés útján akar vezetni. Más szóval; szeret bennünket! , ^.' Szeret bennünket akkor, amikor a napnak bármelyik órájában rendelkezésünkre áll ta- i . nácsaival, amikor megkereszteli gyermekeinket, megesketi fiataljainkat, szeret akkor, ami- ' j' kor betegeinket megvigasztalja, halottainkat elbúcsúztatja, amikor kifesteti a templomot, felújítja az orgonát, búcsújárásokat szervez, vallásos színdarabokat rendez, kölcsönadja könyveit, folyóiratait, kimegy a fiúkkal a rétre futballozni. Szeret bennünket azzal, hogy név szerint ismer mindannyionkat, és számon tart minden eseményt, ami velünk otthon, az iskolában és a munkahelyen történik. Jézus, a Jópásztor azonban ezzel a sok jótulajdonsággal sem elégszik meg. Mindezekről az erényekről valamiképpen hiányzik a korona. Az isteni Mester nagyon jól tudja, hogy a becsületes béres is sok szépet és jót megtehet a nyájért, amíg fel nem tűnik a látóhatáron az első ragadozó. Ezért határozta meg a döntő kritériumot a jó pásztorról, aki nem lehet más, nem lehet kevesebb, mint az, aki üldöztetést is hajlandó vállalni juhaiért, aki nem hagyja el nyáját akkor sem, ha életét kell áldoznia a rábizottakért. Végső soron tehát ebben a veszélyhelyzetben mutatkozik meg teljes valóságában, mennyire pásztorunk nekünk a papunk. Krisztus Urunk ebben is elölj árt. A három esztendő minden tanítása és csodatétele