Világhíres magyarok [antikvár]

Mindenki magyar. Na jó, elismerem, ez persze túlzás, még ha van is ilyen érzése néha az embernek. Akkor inkább mondjuk így: ha nem is magyar mindenki, előbb-utóbb kiderül, hogy valami köze van a magyarokhoz. Ahhoz képest ugyanis, hogy milyen kevesen vagyunk, gyakran botlunk bele magyarokba a világ legkülönbözőbb részein. Magyarországi magyarokba, Magyarországról elszármazott magyarokba, az elszármazottak leszármazottaiba, vagy valakibe, aki legalább látott már magyart, pedig a nagy számok törvénye alapján soha nem is láthatott volna. Az új-zélandi Christchurch székesegyházában, két évvel azelőtt, hogy a nagy földrengés félig lerombolta volna, összeakadtunk egy helybéli fiatalemberrel, aki megkérdezte, honnan jöttünk a feleségemmel, és amikor megmondtuk, bólogatni kezdett. Vek - mondta. Hogy micsoda? Vek. Magyar város. Egy nagy folyó partján. Nem? V, a, c? Ja, hogy Vácra gondol? Igen. Vek. Kodali. Ezek szerint a zeneszerző Kodályról is hallott? Yes. Nagyon szeretem a műveit. Valahogy így. Christchurch és Vác. Hirtelen milyen közel kerültek egymáshoz. Pedig a fiatalember nem járt Vácott, nem volt semmiféle magyar őse, legföljebb néhány (váci) ismerőse, de őket lelkesen emlegette. Megérdemli hát máris a tiszteletbeli magyar címet. Christchurchi emberünkkel tehát eggyel többen vagyunk.