Jászai Mari és a magyar színház [antikvár]

Címlapján tulajdonosi névbejegyzéssel.
Több, ​mint fél évszázada, hogy a Nemzeti Színház királynőjét, Jászai Marit eltemette a nemzet. Emléke kőbe, szoborba, emlékházba, múzeumba dermedt. Alig akad már szemtanú, aki látta volna Jászai-Élektrát vagy Jászai-Gertrudist. Hogyan kísérli meg Földes Anna a „tetemrehívást”? Vajon nem vakmerő vállalkozás úgy írni egy legendává magasztosult színészről, hogy sosem láttuk a vele született koturnusban, sosem hallottuk tragikus regiszterekben megszólaló hangját? Földes Anna merészen és ihletetten, tiszteletreméltóan gazdag dokumentumanyagok szólaltatva mag, idézi elénk Jászai felejthetetlen alakját: életre kelti a nem mindennapi embert és művészt, s vele együtt a magyar színjátszás fél évszázadát, melyet Jászai Mari neve fémjelzett. Nem a pletykaéhes kíváncsiságot akarja kielégíteni, amikor minden fellelhető adatot megszólaltat a könyvben a romantikus életű, izzó szenvedélyekről fűtött tragikáról, hanem azokat a belső és külső életmorzsákat, lelki tényezőket keresi a színésznő életében, színészi munkájában, amelyek egyetlenné és utánozhatatlanná gyúrták: Jászaivá. Azt a sokarcú embert, azt a sokarcú színészt keresi munkájában, aki nemcsak halálában, hanem már életében legendává lett.