A darabos utcától a St. Germain Avenue-ig [antikvár]

Debreceni csillagok Volt Debrecennek egykoron a kollégium falától a Honvéd utcai laktanyáig kanyargó utcája. Régi, sok emléket őrző házaiból pusztított tűzvész is, de legvadabbul a „városrendezés" skalpolta meg, eltüntetve teljes fél oldalát. Valamikor pontosan este kilenc órakor a laktanyából elindult takarodó hangját házról házra adták a figyelő fülíí házacskák, míg a kollégium hálótermében el nem nyomta a sebesen lefekvéshez készülődő deákok zaja. Mi abban az időben a laktanya közeli Magoss György téren laktunk, ahogy rázendített a búgó hang, apukám már mondta is: „na kislányom, gyereknek ágyban a helye!" Ezért annyira haragudtam „takarodó bácsira", hogy fel is jelentettem a Kossuth utcai átjáróban posztoló rendőrnél, akivel akkor már beszélő viszonyban voltam. Este önfeledten szöktem ki Katicánkhoz, aki akkor olvasta paplan alatt a legizgalmasabb Kurz Mahler-történeteket, de még meg se lett a gyilkos, már felbúgott a katona fuvolája - ettől kezdve a rendőrben sem bíztam. A bátyám, aki szintén utálta a takarodó korai hangját, vállalta, hogy leparittyázza a rendőrt, de Katicának erről sikerült lebeszélni, mert az ilyen tettért dutyi járt. Anyukám pedig azzal biztatott, figyeljek jól, mert a takarodó minden egyes hangja egy izgalmas történetet mesél el. Figyeltem hát és a következőket hallottam: - Sok híresség lépdelt ennek a kecsesen kanyargó utcának hajdan vörös téglával kirakott járdáin, a házak sem akármilyen történetek őrzői, de a leghíresebb a 19-es szám, a Csokonai