A létezés hullámverései [antikvár]

E/osíiő Árusok ülnek minden sarkon. Kis utcák, sikátorok mélyén meghú'i^dva, füstös kapualjakban. Árusok ülnek a fényes árkádok lámpái alatt, paloták átjáróiban, parkok árnyas lugasában. Aluljárókban, metróállomásokon, napsütötte tereken, si^ökőkutak tövében, ahol s^les lépcsősorok sf^aladnak a tenger felé. Árusok ülnek aranytükrös kávéházak asztalainál, operaházak páholyaiban, vasútállomások peronjain, ahol a kalau^feje búbjára tolja sapkáját, miközben ellenőrzésre kéri a jeg^wt. Árusok ülnek a templomok kapuinál, félig romba dőlt római arénák oszlopai között. Árusok ülnek az ivókutak tövében, kihalt városok sugárútjain, ahol szakadt mozivásznakat sodor a szél, felhőkarcolók árnyékában, ztthanó, felfelvillanó neonfeliratok alatt. Ülnek temetők kapujában, ülnek szülőotthonok inkubátorainál, ülnek elhagyatott strandokon, ahol sirályok bóklásznak élelmet keresve, majd rikoltozva szállnak az ég felé, s végtelen sorokban állnak a napozószékek a homokon. Árusok ülnek hegyi menedékházak teraszán, barlangok sötéten szűkülő folyosóján, kolostorok kerengőjén, tegnapok szobáiban, a holnap ablakában. Árusok ülnek minden sarkon, árusok ülnek mindeniUt. Forró gesztenyét, szotyolát, kis üveg balzsamot, krokodil fogát, nyiUlábat, békacombot, árvalány haját, havasi gyopárt, elixirt, örök élet italát, bölcsek kövét, szinte eredeti Mona Lisát, Krisztus keresztjének egy darabját, búcsúcédulát, megváltást és feloldozást, szerelmet, barátságot, kéjt, halhatatlanságot, apró kavicsokat, akasztott ember kötelét, kölyökkutyát, döglött macskát, élő törpét, lombikban szörnyszülöttet, banya fogát, ördög patáját, bagoly köpetét, aranyat, vért, méregbe mártott tőrt, bájitalt, tnindent ánünak ők. Csipkét, virágot, koporsót, bölcsőt, igazgyöngyöt és hamis műanyagot. Sárkány lehelletét, unikorrns szarvát, szűzlány első vérét, ragacsos cukrot, mikrocsipeket, monitort, szoftvert, műsort, híreket Ne bt'zz bennük, hazudnak mind, j nem tudják, mit cselekszenek. Csak benne bíi^Arus őis. fortékája mulandó, elillan, mint a hajnali pára, a korai hó, mint a pillangó álma, j" mégis, amit veszd tőle, a tiéd marad. O a történetárus. Halmágyi Miklós