Apám regénye [antikvár]

Paul Gauguin meg egy polgári műveltségű nő fia vagyok.Anyám mellett nőttem föl. Sokan találgatták jövőmet. Egyesek már akkor aggódtak apai örökséggel terhelt sorsomért, mások pedig előre megjósolták származásom révén elért kétséges híremet. Külsőleg jó másolatnak sikerültem - ez még csak fokozta az előlegezett várakozást.Tizenkét-tizennégyéves koromig bizonyos titokzatosság vette körül apám lényét; ez nagyon hatott rám. S levelei mindig sűrűsítették titokzatosságát; ilyenkor erős és erélyes anyám hosszasan elmerengett.Mi, gyermekek, nem olvastuk ezeket a leveleket. De ösztönösen megéreztük súlyukat és fontosságukat s néhány meghitt vagy furcsa jelenetből újra meg újra fölidéztük apánk egyik dániai látogatását. Hétéves voltam akkor, de mintha most is látnám. Folyton hitetlenkedtem: Ez az ember nem lehet apa! S ebben a pillanatban álmélkodva állapítom meg, hogy beszéde és egyénisége teljesen idegenül hatott rám. Ez a kép azóta egyre élesebb és határozottabb lett, noha mindig ugyanaz maradt. Apám félszegen és tartózkodón, de bensőséges megindultsággal állt előttem, legkisebb fia előtt, akit nem ismert s aki nem érthette meg őt. S ma is ugyanoly idegenül néz rám: apám, Paul Gauguin.