Avar Kata szobrai között [antikvár]

Avar Kata a szobrok nagy családját teremtette. Külön világ. Neve: Szendehelyen keltezett falu-Magyarország. Ez a gyökere, forrása, ez a táj; ifjúsága. Innen szárnyalt Európáig. A továbbiakban a magyar népi faragás és a görög-római-reneszánsz plasztika lett a mértéke a maga egyéni ösvényén megálmodott egyszemélyes élményeivel, formáival. Környezete a népköltészet, Ő a János vitéz" századunkban maradt Iluskája, aki legeltette libáit, s küzdötte föl magát az általa épített szobor-Tündérország úrnőjévé. Vigasztaló, boldogító kincse a virágok illata, madarak éneke, a dombokról szivárgó csönd, a színek pompájába öltözött négy évszak. A kis pásztorlány őrizte szívében a rétek harmatát, mohó tudásszomjának iránya szerint növelte tudatosságát, s miután fölismerte képességeit, vágyait, bátran módosította életcélját. Abbahagyta Pécsett az orvosi fakultást: szobrász lett. Hozzácsatolta tehetségéhez lelkiismeretességét, szorgalmát, korrekt és egyre magabiztosabb, lelkületet rögzítő, értelmező rajzait, fejtanulmányait. Váltogatja a nézőpontokat, a mozdulatok sokaságát, a lét anatómiáját emberekben és állatokban egyaránt vizsgálja. Erő és báj mozdul formáiban, ismert és elfelejtett macskák, baglyok, nyulak, kecskék, kosok fejeznek ki emberi tartalmat. A pontos alakzatban megrezdül a költészet, égi magasság hatja át a földi vaskosságot. Együtt a két lényeg alkotja az összefüggő szobrászi törvényt. Figurái sokkal inkább emberek, mint nők, férfiak, a groteszk elemekkel bővülő szelídség sorsjegyeket tartalmaz, nemcsak az adott forma egyediségét. Élményvilága kerek és teljes, összegyűjti az élet állomásait, s ha bánatot is hordoz, nemcsak derűt, szemlélete egészséges marad.