Benedek Péter [antikvár]

A sors rendesen már születéskor megszabja az ember életének útját. Aki a barázda ösvényein indul el, rendesen azon végzi az utolsó fordulót is. Különösen áll ez a szegény falusi zsellérre, aki a barázda-utat is más földjén tapossa. Emberfeletti küzködéssel, munkával, nélkülözéssel, takarékossággal elérheti álmai vágyát, hogy néhány hold földet sajátjaként szerez meg, de egész élete a kapa és kasza izzadásos munkájával telik el. Aki e sorsból kinő, akinek nevét felkapja a hír szárnya az nem a társadalom szerencsései közé tartozik, hanem az Istentől különös tehetséggel megáldottak közé. A tehetségnek, az alkotó szellemnek sem mindennapi ereje kell ahhoz, hogy a barázda egyszerű fiát a magasabb szellemi régiókba emelje, mert a barázdában, ahol hajnaltól napszálltáig tart a robot, a szellem müvelésére alig jut idő. Hány tehetség marad parlagon, a falusi vékák alá rejtve, bár fényes csillagként ragyoghatnának az egész nemzet egén. Benedek Pétert is ezek közé sorolom. Zsellérházban született, férfikora deléig a kapa és a kasza kérgesítette tenyerét. Más földjére hullott verejtéke gyöngye a mindennapi kenyérért. Nehéz sors ez annak, akiben az isteni szikra teremtő ereje izzik.