Berlioz élete [antikvár]

Soká tétováztam, amíg elkezdtem ezt a könyvet. Többször volt már úgy, hogy tollat fogtam, de letettem, megint nekiláttam, újból abbahagytam. Hol Berlioz írásaiban, hol zenei alkotásaiban találtam valamit, ami visszatartott, szinte elcsüggesztett. Ahogy mondani szokás, nem tudtam, hol fogjam meg a dolgot. És mivel azt hiszem, egy életrajznak csak akkor van komoly értéke, ha szeretettel írják, inkább részrehajlással, mint kritikai hidegséggel, igyekeztem fölébreszteni magamban a szeretetet, vagy legalább a rokonszenvet, mert anélkül, úgy éreztem, lehetetlen igazán megközelíteni egy embert, lelke mélyére látni azon át, amit sajátmagáról nekünk elárult és még lehetetlenebb fölismerni őt abban, amit előttünk elhallgatott. Mégis, noha láttam a nehézségeket, nem mondtam le tervemről. Berlioz művei ottmaradtak a dolgozóasztalomon. Amikor csak lehetett, szerét ejtettem, hogy halljam a muzsikáját, - Franciaországban ritkán és silányul játsszák, de nemrég bőséges találkozásom volt vele Németországban. És ha más feladatok el is térítettek, sőt sok éven át egészen távol tartottak ettől a munkámtól, mindúntalan visszatértem hozzá; eleinte csak afféle kötelességnek fogtam fel, tartoztam vele idestova tizenöt éve elkezdett tanulmányomnak a zenei romantikáról - erről a zenetörténeti époszról, mely annyira jellemzi a XIX. századot és annyira kifejezi értelmét, hogy arról eddig sejtelmem sem volt; - de később már felfedező út volt ez, egy országban, Berlioz muzsikájában, mely lépten-nyomon csupa meglepetés.