Beszélgetések Picassóval [antikvár]

Beszélgetés Brassaival — IgaZj hogy Picasso előbb rajzolt, mint beszélt? S épp ezért csak későn kezdett beszélni, mert mindazt, amit megkapni kívánt, ujjával a levegőbe ábrázolta, majd hamarosan papírra vetette ? Hogy tízéves korában apja, a főiskolai rajztanár abbahagyta a tanítását, mert már nem volt mire megtanítania a fiát, tizenhat éves korában pedig átadta neki magának a rajzórákat ? Ezt olvastam vagy hallottam valahol. — Húszéves korára pedig, ami akadémiai díj és kitüntetés csak volt, mind elnyerte. — Tudniillik a száz magyarázathoz, hogy miért lett Picasso a legkíváncsibb formabontó (kutató inkább), fűznék én egy százegyediket. Mert neki már nem volt tovább; nem volt további elérni valója azon a vonalon; a „realizmus"-én. Ö a minden-tudásból fordult vissza az alapokhoz. A semmi kész-tudáshoz! Az üres „készség" elvetéséhez. — Nem volt gyermekrajzkora. Ezért üzemeltethette ezt a benne maradt teremtő kedvet már érett fejjel, ezt maga is mondta. De beszéljünk erről is szemtől szembe. Teszem le a kagylót, indulok hozzád. Azt mondtad, ott laksz a Ro-tonde mellett ? — A hajdani csatatéren. Nyolc rue de la Grandé Chaii-miere. — Csak nem az Atelier-Modigliani ? — Pontosan. Az a műterem, amely kezdetben Gauguiné. volt. Átjössz az udvaron, a hátsó falépcsőn föl az első emeletre, baka az első ajtó. — Félóra múlva ott vagyok.