Borsos Miklós [antikvár]

ÉLMÉNY ÉS KÉPZELET (Bevezető) Borsos Miklós tanulmánykötetének összefoglalójában e két szóval jelölte meg a művészi tevékenység alapvető elemeit. Alkotásai valóban élmények nyomán, a fantázia útján születnek, és ez a módszer a művész munkásságának lényeges meghatározója, sajátos tartalmi és formai jegyek kialakulásának forrása. Ha az életművön végigtekintve azt keressük, hogy az mit fejez ki korunkból, illetve mit szándékszik a jövő nemzedékeinek tanúságként átörökíteni, akkor az életszeretetet, az emberközpontú, humánus gondolkodást, az örök emberi keresését kell kiemelnünk. Munkáinak etikai töltése olyan gondolatgazdag, dekoratív szobrászat kialakulásához vezetett, amely hozzájárult az emberléptékű környezet formálásához és felhívta a figyelmet annak fontosságára. E dekoratív plasztika Európában már évtizedekkel a művész pályakezdése előtt ismert volt, de Magyarországon voltaképpen mind a mai napig csak Borsos képviseli. Követői sincsenek, de művészi tevékenysége a mai fiatalok szabadabb, modern szellemű kibontakozásának alapjait teremtette meg. Műveit Brancusi, Arp, Henry Moore szobraival kapcsolatban szokták említeni, ami lényegében meghatározza oeuvre-jének helyét a XX. század áramlataiban. Borsos azonban önálló, szuverén alkotó, sohasem követi őket, de jól ismeri — és bizonyos mértékig felhasználja — eredményeiket, ha ennek szükségét érzi. Műveiket inkább ilyen értelemben rokoníthatjuk egymással. A művészet fő feladatának ő is a dolgok, jelenségek jelentésének megfejtését, értelmezésének kibontását tekinti, mindazonáltal elengedhetetlennek tartja a múlt értékelhez való kapcsolódást. Az a megfogalmazás, hogy Borsos célja a görög humánum és a legmodernebb plasztikai formák egy-befogása, valóban jól jellemzi munkásságát. A múlthoz való kapcsolódásáról beszélve felvetődik, hogy meddig nyúlnak gyökerei, illetve mennyiben kapcsolódik Borsos a magyar hagyományokhoz? Az életmű — bár illeszkedik a hazai tradíciókhoz — alapvetően mégis az európai kultúra múltjához és közelmúltjához igazodik, beleértve a valóságot közelítő, érzékletesen megfogalmazott portréit is. Munkásságának periodizálása nemcsak a többműfajúság —szobor, kisplasztika, domborítás, érem, grafika egyidejű művelése — miatt bonyolult, hanem azért is, mivel munkái mind gondolatilag, mind formailag lényegében egyenletes képet mutatnak: az évek során keletkezett műveit különösebb kritérium hiányában sehol sem lehet egyértelműen megszakítani. Történt ugyan néhány kísérlet, de ezek az egész oeuvre tekintetében nem elég meggyőzőek. A történelmi periódusok figyelembevétele sem nyújt megoldást. A művész maga is úgy nyilatkozott, hogy nála a korszakok egymásba fonódnak és, ha lehet is találni szobrai között formai különbséget, valamennyit teljesen összetartozónak érzi, különböző korszakai egymásnak nem mondanak ellent. Végül is az alkotásoknak és magának az életútnak egy bizonyos ötvözete eredményezett világosabban elkülöníthető periódusokat, amelyeket a művész életének a munkák jellegét is befolyásoló, jelentősebb eseményei választanak szét egymástól.