Dési Huber István [antikvár]

Részlet a könyvből: Dési Huber István 1895. február 6-án született Nagyenyeden és 1944. február 25-én halt meg Budakeszin, az Erzsébet Tüdőszanatóriumban. Alig több mint negyvenkilenc évet mért ki neki a sors. De mennyi volt ebből valóban az övé? Mennyit ítélhetett ő maga is hasznosnak, és mennyi kallódott el, pergett le szinte üresen belőle? Így nézve Dési Huber István életét, bizony alig huszonötöt gondolhatott a magáénak. Igaz, ezt a negyedszázadot alaposan kihasználta. Az útját és célját addig nem találó szegény legényből -aki 1914-ben, tizenkilenc esztendősen, önként jelentkezett katonának, és a fronton szolgálta végig a háború négy esztendejét - 1919-től kezdve, szívós munkával, művelt ember és jó festő lett. Az elkallódott évek ürességéért magát nem hibáztathatta. Születésekor tisztes iparoscsalád vette körül. Német eredetűnek mondott apjának órás és ékszerész üzlete volt Nagyenyeden. Magyar kisnemesi családból származó anyja a ház és a gyerekek gondját viselte. Ám a sors hamar felbontotta ezt az idillt. 1899-ben a fiatal asszony meghalt. Halálával a család elvesztette az összetartó erőt. Az apa ugyan minden tőle telhetőt megtett -de ez kevés volt. Az új feleség nem bírt a régi emlékével, és az anyai szeretetet és gondoskodást évekig nélkülöző fiúk se voltak angyalok, gyakran elcsavarogtak. Az apa is jobban szeretett a kávéházban kártyázni, mint odahaza ülni, így a dolognak válás lett a vége. A magánélet csődjét pedig követte a bolté.