Don Francisco [antikvár]

Részlet a könyvből:A csúfondáros ábrázatú hold rámosolygott a madridi külváros szélére, éppen oda, ahol az utcák sóvárogva tárják ki karjukat a szabad mezők felé. Az ezüst sugárzásban fiatal párok, hajladozó táncosok, nehézkes nyárspolgárok, kóbor muzsikusok, bámész szájtátók, tántorgó részegek, ölelkező szerelmesek, portékájukat kínálgató gyümölcs-kofák, nyugtalan kalandkeresők, hókusz-pókuszokat mutogató bűvészek, rimánkodó koldusok, kiéhezett csepűrágók kiáltozó, éneklő, kacagó, visongó, tomboló sokasága kavargott a térségen. A színek elmosódtak, összefolytak a félhomályban, de olykor, valamely utcai lámpa pislantására föllobogott egy-egy tarka kendő, izzó bársony, kacagó korallpiros száj, rikító szalag, vagy mantilla. Mintha az éj tengerében egy fürdőző óriás teste úszna, míg színes rongyai szétszórva ringanak a hullámokon. A madridi Lavapiés külváros szélén tombolt ez a féktelen éjszakai mulatság. A szabad térségen az aragóniai jotát" járták csapongó kedvű fiatal festők, akik hanyag előkelőséggel vetették oda a kőpadokra sokráncú köpönyegüket és széleskarimájú kalapjukat, miközben el nem mulasztották volna az alkalmat, hogy kihívó, gúnyos mosolyukkal felbőszítsék azt a két mogorva rendőrt, aki egy alacsony kapuboltozat alatt álldogált...