El Greco [antikvár]

El Greco 1541 körül született Kréta szigetén Domenikosz Theotokopulosz néven, valószínűleg egy Kandia közelében fekvő', Födele nevű falucskában. Húszéves kora körül a görög szigetvilág sok más becsvágyó ifjú tehetségéhez hasonlóan Velencébe települt át, hogy a gazdag és megbecsült Idősebb pályatársak nyomdokában a Köztársaságban próbáljon szerencsét. A San Giorglo-templom körül ekkoriban több mint négyezer lelkes görög közösség élt: többnyire üvegművesek, miniatűrfestők és rézmetszők, a bizánci tradíciók örökösei és folytatói. Nem véletlenül hasonlították El Greco palettáját, melynek meghatározó eleme volt a fekete és a fehér szín, a nevezetes Athos-hegyi kéziratok leírásából ismert régi bizánci mesterekéhez. Az egyik első hiteles dokumentum, amely e titokzatos művészről ránk maradt, egy idős, szintén külföldi (dalmát származású) rézmetsző mester, Giulio Clavio levele, melyben Clavio arra kéri Alessandro Farnese herceget, adjon szállást római palotájában egy „kandia! ifjú Tiziano-növendéknek, aki kiváló festő". A kandiai festő a Farnese-palotában töltött időszak alatt több bravúros stílusgyakorlatot is festett, melyek ma Nápoly és Párma múzeumaiban, a Beruete-gyújteményben, az Escurialban és Londonban csodáihatók meg, és Tiziano, Tintoretto, lacopo Palma és más velencei festők erőteljes hatását viselik magukon. Tintoretto kétségkívül El Greco szellemi atyjának tekinthető; egyes vásznaik között olyan nagyfokú a hasonlóság, hogy már-már bármelyikük ecsetjétől származhatna. Közelebbről megvizsgálva azonban nyilvánvalóvá válik a két festő lelkületének alapvető mássága; Tintoretto és El Greco két különböző civilizációt testesít meg. A spanyol vallásosság mélységében átformálta az itáliai szentkultuszt. Tintoret-tónál nyomaiban sem fedezhető fel az El Greco képein átsugárzó mély vallásos érzület. A Scuola di San Rocco monumentális ciklusa csupa drámaiság, de tökéletesen nélkülözi az El Greco világát átható áhítatot. A Zenélő nők a festészet történetének kiemelkedő remekműve, amely a Giorgione-nál kiteljesedő szabadtéri koncert-ábrázolások őstípusát, s egyúttal az aktművészet egyik csúcsát képviseli. IVIilyen távol állt e derűs pogány szellemtől a mór hatás erőteljes jegyeit hordozó Hispánia! Tintoretto elbűvölő életigenlése a komor spanyol lelken átszűrődve keresztény aszkézissé lényegül át. Ezért is kívántuk a kötetet illusztráló képek közé beválogatni az itáliai Mária Magdol-na-ábrázolások ellenpontjaként Greco Bűnbánó Magdolná]át, s Az ötödik pecsét feltörése című különös remekművet (60. o.), amelyet korábban sajátos, grecói Apokalipszis-vízióként értelmeztek, de valójában inkább Párisz ítéletének spanyol változatát kell látnunk benne, amely a hivő lélek előtt megjelenő kísértéseket helyezi a középpontba. Szinte hihetetlen, milyen könnyedén kölcsönzi Velence boldog, kiteljesedett pogánysá-ga saját könnyed formáit a félelmetes és szigorú Toledónak. El Greco egész életében olyan művészi technikákat használt, amelyeket Tintoretto adott a kezébe. 1. Pletá, I565-I570. Olaj, vászon. 28,9 X 20 cm. Philadelphia Museum of Art, Philadelpiiia 2. Madonnát a gyermekével festő Szent Lukács, 1567 előtt. Tempera és arany, vászon. 4L6 X 33 cm. BenakI Múzeum. Athén 3. Szűz Mária elszendere-dése, 1567 előtt. Tempera és arany, vászon. 61,4 X 45 cm. Szűz Mária elszende-redésének kápolnája. Hermupoiisz, Szira (Görögország)