Engedd, hogy megöleljelek [antikvár]

- Mikor kezdődött aktív alkotói pályája? S hogyan indult? - Gyerekkoromban a legfontosabb önkifejező eszközöm és a legjobb szórakozásom a rajzolás volt. Mivel ez adta a legtöbb sikerélményt, meg is maradtam mellette. Kivéve azt a kilenc évet, amíg a házasságom tartott, ez az időszak szakmailag állóvíz volt. Válásom után kezdtem el komolyan foglalkozni a művészettel, könyveket illusztrálni, tanulni, olvasni és rengeteget rajzolni. Előtte a kislányom nevelésével, gondozásával voltam elfoglalva, aki szép és tehetséges 15 éves nagylány azóta. Amíg otthon voltam vele, diplomát szereztem a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán és ha tehettem eljártam Fischer Ernő festőművész rajzkörébe. Miután nagyobb lett, önálló utakra léphettem a művészetben és világot láthattam. Többször jártam Olaszországban, oda mindig boldogan megyek. Nekem, művésznek ott a világ közepe! Gyalogoltam naphosszat, rengeteget fotóztam, igyekeztem elvegyülni az emberek között. Nem a turistalátványosságokat kerestem, elrejtett, kis tereket, utcácskákat akartam felfedezni, az embereket ablakokon át lefényképezni. Nem illő dolog, de szeretek belesni az ablakokon. Érdekel, hogy mit csinálnak, milyen az otthonuk. A leghétköznapibb és egyben a legemberibb pillanatokra vagyok kíváncsi. Szerencsére Olaszországban nyitva vannak az ajtók, az ablakok. Van egy igen kedves emlékem. Tavaly ősszel, Rómában, a Piazza Navona-n a szökőkút mellett ücsörögtünk, amikor bejött egy vidáman öltözött férfi. Kinyitott egy bőröndöt és kivett egy miniatűr faszékecskét. A kávézóból kihívott egy kislányt és