Eroica [antikvár]

kAin Borús és vigasztalan volt az 1770. esztendőnek ez a decemberi alkonya. A kis padlásszobára még a szokottnál is korábban szállott le az este, mert a délutáni hóvihar egészen betemette az ablakot. Az asztalon egyetlen szál gyertya állt, pergett róla a faggyú, cseppenként, mint a könnyek, s nyugtalanul öltögette nyelvét a láng. Az anya még nehezen, fulladozva lélegzett. Sixné, a bába, gyorsan kendőbe bugyolálta az újszülöttet, mert féltette a dermesztő hidegtől. A hajladozó nő árnyéka torz kísértettáncot lejtett a kopár, meszelt falakon. Hirtelen dörömbölés hallatszott a lépcsőházból. Az ágyban fekvő asszony felriadt. - Jézusom! A bába is hallgatózott. Árnyéka a falra dermedt, de aztán megnyugtatóan tovalendült. Felismerte a lépéseket. - Nem, Beethovenné asszony, ez nem ő. Baumné asszonyság jött vissza, és Käthe bizonyára lepottyantott egy fahasábot. - Ejnye, Käthe, mért nem vigyázol? - szólalt meg máris egy szelíd hang az előszobában. Nyílt az ajtó. - Nos, mennyire jutottatok? - Itt a legény, pincemesterné asszony! - nevetett Sixné. - Gratulálok - lépett be Baumné, az udvari pincemester özvegye. - És sok-sok boldogságot kívánok mindkettőjüknek! Mondja, Sixné, a gyerek . . . egészséges? A kérdés jogos volt, ugyanis Beethovenék első kisfia, Ludwig Maria, alig hatnapos korában meghalt. - Hát ami az ifiúr hang.ját illeti - Sixné elismerően intett. -Meg aztán a feje is jó kemény, adta kis keményfejíije, a mellkasa pedig, akár az oroszláné! A pincemesterné le akart ülni Magdalena ágya mellé a rozoga székre, de eszébe jutott, hogy előbb még mást is el kell intéznie. A magával hozott gyertyák közül meggyújtott néhányat, aztán előkerítette Káthét. Magdalena az utolsó időre kénytelen volt segítségül fogadni J