Fryderyk Chopin életének krónikája [antikvár]

"Le a kalappal, urak, lángész van jelen" - mondatta e már klasszikussá vált szavakat a Dávidszövetség képzeletszülte tagjainak egyikével, az érzelmesen rajongó Eusebiusszal az Allgemeine musikalische Zeitung hasábjain Robert Schumann. A német mester ez idő tájt kezdett az újat bátorító, az ósdi nyárspolgárit ostorozó cikkek írásába: ez irányú tevékenysége 1831-ben a még szinte ismeretlen, zongoraművészi és zeneszerzői pályafutása elején álló Fryderyk Chopin felfedezésével indult. A lengyel fiatalember ekkor alig múlott húsz esztendős, de már büszkélkedhetett op. 2-es művével; "Lá ci darem la mano, varié pour le Pianoforte avec acc. d'Orchestre par Frédéric Chopin, (Euvre 2.", melyben Schumann úgy érezte, mintha "csupa idegen szem nézett volna velem farkasszemet: virágszemek, baziliszkuszszemek, pávaszemek, leányszemek... Leporello mintha rámhunyorgott volna és Don Juan fehér köpenyében elszállt előttem..." (Keszi Imre fordítása.) Kereken húsz esztendővel később, 1850-ben egy másik zongoraművész és zeneszerző - Liszt Ferenc - ragadott tollat Weimarban és írt a már halott Chopinről: "A zenekar zaja sohasem vonzotta: Chopin megelégedett azzal, hogy gondolata hiánytalan kifejezést találjon a billentyűk elefántcsontján; elérte célját, ha a zongorán semmit sem vesztett energiájából, de nem törekedett együttes hatásra s a díszletfestő ecsetjére." (Hankiss János fordítása.) E Chopin-nekrológ az Escudier-fivérek folyóiratában, a La France musicale-ban látott napvilágot, és megírásában jelentős része volt Liszt akkori élettársának, Sayn-Wittgenstein hercegnének. Lisztet szoros kapcsolat fűzte ahhoz a furcsa, ellentmondásokkal teli asszonyhoz, aki Aurore Dupin-nek született, de akit a világ George Sandként ismer, és aki Chopinnek szerelme, társa, múzsája - egyesek szerint tönkretevője - volt életének egy jelentős és kritikus szakaszában.