Gulácsy Lajos [antikvár]

Kiadói vallomás (egy új sorozat első kötete elé) Kiadónk már megkezdett építészeti sorozata {Magyar Építőművészet) sikerén felbuzdulva régóta tervezzük képzőművészeti (festészeti-szobrászati) albumok kiadását. Hagyományainkhoz híven azonban nem licenc könyvek (már megjelent, többnyire standard, idegen nyelvű munkák magyar nyelvű fordításának) megjelentetése vagy régebben megjelent művek újrakiadása útján, hanem műhelymunka jegyében, új művek megalkotását célul tételezve gondoltuk a megindulást. (Egyetemi ókortörténész barátaink segítségével a sorozat címét is megálmodtuk: Acropolis Artium, azaz a 'Művészetek fellegvára', amelybe később aztán a képzőművészetek széles köre beleférhet.) Megerősítette ezt az elképzelésünket időközben két ún. színes könyvünk sikere. Ugyanis az elmúlt évben közreadtuk Callmeyer Ferenc: Erdőelve meséi című kötetét, amelyben az építész erdélyi épület- és tájrajzaihoz Reményik Sándor versei közül, illetve Orbán Balázs Székelyföld leírása című köteteiből válogattunk „szöveg-illusztrációkat". Míg S. Nagy Anikó segítségével átnyújthattuk a magyar művelődéstörténet számára az első magyar kereskedelemtörténetet: a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgató-helyettesének több évtizedes kutatómunkát felmutató Kereskedővilág. Szemelvények a magyar kereskedelem történetéből című gazdagon illusztrált, album-igényű, jeles művét. A képzőművészeti kötetek régóta dédelgetett terve, illetve a sorozatos megbeszélések, tervezések nyomán végül a múlt évben két munka ért célba: Lóska Lajos: Karctü és monitor. A sokszorosított grafika 1945-2000 (magyar és angol nyelvű szöveggel) című áttekintése, amelynek kis példányszámú, digitális eiőpublikációja már 2006-ban elkészült, és amely több mint fél évszázad terméséből igyekszik kiválogatni a legjobbakat, hogy ily módon rajzoljon képet egy képzőművészeti műfaj hazai megvalósulásáról. E kötet rendes kiadását ugyancsak erre az évre tervezzük. És elkészült a jelenleg közreadott monográfia. Marosvölgyi Gábor Gulácsy Lajos című gazdagon illusztrált életmű-albuma is, amely (beleértve a mindeddig könyv-alakban megjelent munkákat) lényegében első alkalommal ad teljességre törekvő áttekintést a tragikus sorsú festőművész életéről, műveiről, a művekben rejlő sajátos belső téma- és motívum-rendszerről (próbálja fekete-fehér és színes illusztrációk eddig még példa nélkül álló nagy számával kiteljesíteni képünket Gulácsy művészetéről). Teszi ezt a monográfia szerzője pedig oly módon, hogy az életút dokumentumait, magát az életművet, illetve az életút krónikásainak vallomásait és a történeti-esztétikai feldolgozási kísérleteket mintegy négysarkú prizmaként használva igyekszik a mélyére hatolni egy látszatra könnyen megközelíthető, valójában azonban gyakran igen összetett, sokféle forrásból táplálkozó, a romantikus vagy groteszk, mesei vagy tájképi egyszerűségű felszín mögött igen sokrétű üzenetet rejtő festészeti világ mélyére. A könyv megalkotója pályája elején álló fiatalember, doktorandusz, ahogy ma a PhD. hallgatókat nem hivatalosan megnevezik a szűkebb szakmában. Aki azonban nem hirtelen támadt ötletből fogott bele a múlt századelő e sajátos alakjának művészírói eszközökkel való megfestésébe, hanem már hallgató kora óta gyűjtötte az anyagot, és mintegy kezdettől fogva készült e kötet elkészítésére. Tekintettel arra, hogy e kiadó vezetője maga is egyetemi oktató, és igencsak nagy örömét leli a fiatal tehetségek felfedezésében (nemrégiben adta közre pl. egy másodéves, mindössze húsz éves régészhallgató diáklány három kitűnő kisregényét), miért ne gondolhatna arra, ha Szabolcsi Bence huszonévesen elkészíthette nevezetes 5eeí/íove«-monográíiáját, Voigt Vilmos ugyancsak huszonévesen megírhatta Folklór esztétikájához című mindmáig gyakran idézett, fontos történeti-elméleti művét, miért ne léphetne be a művészettörténet világába egy harminc körüli i^ú kutató, mondhatnánk, teljes mellszélességgel, egy érett, kiforrott, igen nagy erudíciót mutató „első-könyvvel". Hogy a témául választott festőművész maga is lényegében ugyancsak tízen-húszon évesen (és még valamivel azon túl) alkotja leginkább számon tartott alkotásait, ez már a művelődéstörténet másféle tájaira vezet, hiszen Raífaello, Mozart, Petőfi vagy Rimbaud életműve arra figyelmeztet, hogy az ifjúkorban megszülető jeles produkciók jelensége nem csupán a társadalomtudományok, hanem (vagy még inkább) az alkotóművészetek területén is megfigyelhető. Maga Gulácsy nem halt meg egészen fiatalon, de ha arra gondolunk, hogy az 1914/1915 utáni korszak már lelki-szellemi vergődése jegyében zajlik, és 1919 után alkotóereje végképpen lehanyatlik, akkor szinte majdnem hogy belefér az előbb idézett sorba. Nem véletlenül hivatkoztunk e monográfia szerzőjének i^ú korára, az i^úkorban született jeles társadalomtudományi alkotásokra, illetve a világ művészetének kiemelkedő alkotóira, akik örökre fiataloknak megmaradva rajzolódnak fel minduntalan kulturális emlékezetünk képernyőjére. Napjainkban ugyanis a technikai eszközök ontotta vizuális információk mérhetetlen tömkelege kezdi szinte lebontani a betűre felépült Gutenberggalaxist, mégpedig elsősorban a fiatal(abb) generációk körében. Arra gondolok tehát, Kieselbach Tamás barátunk talán nem is olyan véletlenül állítja (számos alkalommal hangot adva ennek), hogy a művészeti albumok kiadóinak a feladata nem más, minthogy minél több gazdaganyagú (már reprodukciókban gazdag) albumot adjanak közre a jeles magyar festők életművének megjelenítése céljából, éspedig minél kevesebb szöveggel. Nem