"Hajta virágai" [antikvár]

Könyvet akartam írni BALASSA SÁNDORRÓL, mert: - amit mond az tiszta, világos beszéd, célbataláló, mindig megtalálja azt a szót, hasonlatot, amellyel egyszerűen, lényegretapintóan közli gondolatát; - tudott és akart válogatni abból a sokféle értéket és értéktelenséget halmozó művészeti kínálatból, amely - oly jellemzően századunkra inkább visszavetette, mint előre vitte a Világot; - akart és merészelt síkraszállni azért, amit igaznak gondolt és tudott, ha kellett, hát szembeszegült egy egész megfertőzött világgal a Tiszta Világért; - őszinte kívánt és tudott maradni emberként, művészként, magyarként; - megkereste és megtartotta a maga zenei életadó gyökereit, nem hódolt be a napi divat - sokszor felülről is kényszerített - kísértéseinek; - nem sajnált időt és fáradságot másokon segíteni; - tudott vigyázni a rábízott vagy önként vállalt szellemi és emberi értékekre; - gondolt a holnapra, a világ, az emberiség Holnapjára úgy, hogy szavai, hangjegyei, tettei ne legyenek a semmibe kiáltott jelek; - művészként is mindig igaz barát, társ, ember maradt; - mint ahogyan mondja: „A belső hangon kívül ma sincs más inspiráció, amely kijelölné egy zeneszerző számára, hogy mit kell tennie."