Hollósy Simon [antikvár]

Részlet: "1896-ot írtak akkor. A magyar nemzet a millenniumot ünnepelte. Május 6-ára virradó éjszakán ütemesen zakatolt a személyvonat Budapestről Szatmár felé. Fiatal társaság szorongott a szűk üléseken, fáradtan bóbiskolva; mintegy húszan lehettek (...). Münchenből jöttek, Nagybányára utaztak, miután Budapesten az ezredévi kiállítás megnyitó ünnepségei közepett két napot töltöttek, a sok cécó miatt alig aludva valamit. A kocsifolyosón egy hollófekete hajói fiatal férfi álldogált, be-bekémlelve a kupékba: van e helyük a fiataloknak, tudnak-e aludni? 0 maga alig ült le helyére egész éjszaka, hogy amazoknak kényelmesebb legyen az elhelyezkedésük. Nyugtalan volt, mint a sorsfordulatot váró emberek. (...) A virrasztó férfi, aki mint fekete párduc a ketrecét, puha, nesztelen lépésekkel, imbolyogva mérte a folyosó hosszát: Hollósy Simon volt, a fiatal müncheni mester, akinek nevét, személyét már nagy hír és nagy tisztelet övezte az ottani festőfiatalság körében." E mondatokkal indította Réti István a nagybányai művésztelepről írott könyvét, melyben az első pillanattól a középpontba állította Hollósy rendkívüli személyiségét, egyszerre ragadva meg azt az odaadást és gondosságot, amellyel tanítványai felé fordult, és a szorongást, mely eltöltötte az első nagybányai utazás során. Sajátos módon ennek köszönhető, hogy Hollósy a magyar művészettörténet egyik legtöbbet emlegetett, de kellőképpen nem értékelt alakjává vált. Neve elválaszthatatlanul összeforrott a nagybányai művésztelep megalapításával, de a hat Nagybányán töltött nyár története elfedte azt a tényt, hogy Hollósy egész életét Münchenben töltötté, és csak a nyári hónapokra tette át székhelyét Nagybányára, illetve a későbbiekben néhány kivétellel, Técsőre. De ami ennél is fontosabb, a nagybányai nyarak részletekbe menő tárgyalása homályba borította festői működésének későbbi éveit, mintegy mellékes időszakként tárgyalva életművének legfontosabb, harmadik szakaszát."