In memoriam Reich Károly [antikvár]

Felidézem most azt a suta kis történetet, s úgy, ahogyan akkor elmondtam Reicti Károlynak, mert érdekes módon, számára fontos bölcsességet fedezett fel benne: Vagy hetven éve hallottam, s éppen egy vénséges vén bábaasszonytól, hogy mi, akik az élőlények közül emberként jövünk e világra, útravalóul, mint a mesebeli szegénygyerek, mindany-nyian egy parányi batyut, s a hamuba sült pogácsában választ kapunk életünk korral súlyosbodó kérdéseire. Csakhogy ez a batyu kibonthatatlan, s így a végsőkre, a legtalányosabbakra - azaz, hogy mivégre születtünk, s hogy miért kell meghalnunk-ki-ki a maga hajlama és lehetősége szerint keres megfejtést Ami e történetből elgondolkoztatott, leginkább az volt, hogy ez az asszony, aki sosem ért rá a dolgokon tűnődni, de több ezerszer volt részese az első lélegzetvétel misztériumának, öregségére egyre kevésbé értette, hogy miért kell elapadnia a lélegzetnek, megkeserednyg az érkezésünkkor oly gyanútlan boldogságnak. Ezért bízta a mesére a kifejletet - miként a vallások a hitre, a tudományok a tudásra. Hát akkor a művész, aki maga is teremt - miért éppen ő akarná megérteni leépülésünk drámáját? Hiszen az ihletett alkotó az, aki tud valamit a mulandóság egyetlen földi ellenlábasáról, a halhatatlanságról, s ezt a valamit sejteti legjobb műveiben. De úgy, hogy megmarad a még éppencsak érzékelhető jelenségek határán, mivel ismeri a titkok természetét: mennél többet vallatják őket, annál megfoghatatlanabbak. Ez a sejtetés a nyitja, rejtett varázsa Reich Károly világának. Magával ragadó vonalművészetének lebegő szépsége, formáinak gyengéd harmóniája, kompozíciójának ritmikai tökélye - mindez önmagában is egy csodálatra méltó virtuóznak, a klasszikus arányok egyik legutolsó igaz és meggyőző mesterének életművét őrzi számunkra. De az, ami a rajzai felett szinte remegésben tartja a levegőt, az a nyugodt-nyugtalanító feszültség, amitől egykönnyen nem lehet rajzait a későbbi jövőben sem továbblapozni, nos ez egy másfajta, az esztétika területén túli áramot is közvetít felénk, az érinthetetlen, a sérttietetlen létöröm delejét.