Kodály [antikvár]

Dr. Richter Pál Kodály Zoltán népzenekutatói munkássága Kevés olyan szereplőjét tudjuk megnevezni az európai, a nyugati világ zenetörténetének, aki hosszú távra érvényesen, időt állóan jelölte ki közössége zenei boldogulásának útját az elvégzendő feladatokkal együtt. Jószerével lehet, hogy csak Kodályt, aki életfilozófiaként vallotta és hirdette: „Zene nélkül lehet élni, de nem érdemes". Víziójában a társadalom lehető legszélesebb körében a zene a mindennapi létezés része, éltető eleme, amely már önmagában segíti a társadalmi jó megerősödését, felszínre kerülését erkölcsi, esztétikai és művészi értelemben egyaránt. A társadalmi etika részeként értelmezte és kezelte a zenei műveltséget. Kodály komplex programjából nemzetközi szinten csak a zenepedagógiai koncepció, a művészetre, zenére nevelés vált széles körben ismertté: a zenész, kutató és pedagógus hármasságából csak az utóbbi kapta meg az elmúlt ötven évben nagyjából folyamatosan és egyenletesen az őt megillető figyelmet, és került a zenei és társadalmi köztudatban megérdemelt helyére. Pedig Kodály életműve a zeneszerző zseni, a tudós és a tanár egységében és teljességében ismerhető csak meg. Hiszen a sokszor emlegetett „mód-szer"-t nem elkülönítve csak a zeneoktatás kapcsolatrendszerében kell értelmeznünk és látnunk, hanem a teljes kodályi programon belül, párhuzamban a zenetörténeti és népzenei kutatásokkal, valamint a zenei törekvésekkel, a jellegzetesen magyar zeneművészet megteremtése ideológiai cél elérésének vonatkozásában. Egész élete és életműve tükrözi hátrahagyott feljegyzéseiben található egyik vallomását: