Leonardo Da Vinci I-II. [antikvár]

Leonardo életének küszöbén megjelent a nagy madár jele. Emlékezete visszanyúlt legzsengébb gyermekkorába és valamennyi emlékképe közül a legelsőben - la prima ricordatione della mia infantia - bölcsőben fekve látta magát. Talán két vagy három esztendős lehetett, de - mint sok más parasztgyereket - őt is még mindig álomba ringatta az anyja. Ahogy a fiú ott feküdt a bölcsőben és hunyorogva nézte feje fölött a kemény kék végtelenséget, meglátott egy fekete pontot, amely gyorsan közeledett feléje és nőtt és nőtt ijesztően, míg végül két hatalmas szárnnyá vált, amelyek közül egy madár éles csőre bukkant ki. A madár farkának legyezője átsuhogott a levegőn és széles szárnyainak árnyéka úgy lebegett a bölcső fölött, mint sötét felhő, amely elnyeli a napot. „És olybá tűnt - mondja Leonardo, visszatekintve - mialatt ott feküdtem a bölcsőben, mintha egy héja ereszkedett volna le fölém, farkával felnyitotta volna szájamat és többször egymásután ajkaim közé csapott volna."