Mészáros Dezső [antikvár]

Az ezredfordulón, az ezredforduló után megjelent művészettörténeti összefoglalások meg sem említik Mészáros Dezső szobrászművész nevét: a XX. század második felének öt évtizedét átfogó munkásságot a teoretikusok visszamenőleg nagyvonalúan kiiktatták a magyar művészet legújabb kori krónikájából. Ez a hiány azért különösen fájó, mert noha Mészáros Dezső korszakos jelentőségű életművet teremtett, különös szépségű alkotásokat hagyományozott ránk, a szobrászata által megtestesített értékek mégis elszigetelten, a művészeti-esztétikai összefüggéseiktől megfosztottan, mintegy légüres térben lebegnek. Szerencsére az anyaggal - és a gátló tényezőkkel terhes körülményekkel - vívott heroikus küzdelemben megszületett érett művei az ezerkilencszázhatvanas évek óta jelen voltak és közösségi terekben napjainkban is jelen lehetnek, s fenséges nyugalommal és izzó szenvedéllyel sűrítik magukba és közvetítik a pillanatnyiságokat lepergető, a korszak kisszerűségein felülemelkedő autonóm mondandóikat, szellemiségüket. Mészáros Dezső 1923-ban egy szegény szeged-alsóvárosi iparoscsalád gyermekeként született meg, aki felcseperedvén címfestő szakmát tanult. Tizenhat évesen a fővárosba került, ahol a szatócsüzletek mázolása, festése közben az Iparművészeti Iskola esti tanfolyamának rajz-stúdiumait látogatta. Szegedre visszatérve gazdálkodni kezdett, de rövidesen be kellett vonulnia katonának. A II. világháború megpróbáltatásait szerencsésen átvészelve agyagból kezdett szobrokat mintázni, amelyekkel Budapestre utazott és a Derkovits Gyula Népi Kollégiumba jelentkezett. A Képzőművészeti Főiskolán 1948-ban kezdhette meg tanulmányait - ahol Beck András, Kisfaludi Strobl Zsigmond és Pátzay Pál volt a mestere, s ahol 1953-ban a Lenin és Sztálin a petrográdi tüntetésen című dombormű volt a diplomamunkája -, ám felkészülése, szobrásszá érése során a Medgyessy Ferenc műtermében tett rendszeres látogatások voltak a meghatározó jelentőségűek.