Munkám, sorsom, emlékeim [antikvár]

Részlet a könyvből: Az életemet a véletlenek sorozata irányította és alakította. Gyermekkorom olyan volt, mint minden más gyermeké. Sokat betegeskedtem, mindenféle orvossággal tömtek, hogy megmaradjak. 1900-ban születtem Erdélyben. A község, ahol gyermekéveimet eltöltöttem, Katona község az erdélyi Mezőségen fekszik, vegyes lakosságú, inkább román falunak tekinthető. A fekvése érdekes, szép, plasztikus dombok veszik körül. A környék legmagasabb pontja a Csuha, onnan messzire át lehet tekinteni a tájat. Amikor innen, a Csuha tetejéről először pillantottam meg a falu közelében lévő tavat, feldobogott a szivem, mint később, idősebb koromban, amikor először láttam a tengert. Nagyon szerettem a vizet, a felhőket, s amikor vihar volt, kirohantam, hogy láthassam és élvezhessem a villámlást és a mennydörgést. Szegény anyám mindig rettegett ilyenkor, nagyon félt a vihartól, én talán azért élveztem, mert nem gondoltam a veszélyre. Sohasem unatkoztam, mindig találtam munkát, amely kielégített, lefoglalt. Kis kutacskákat készítettem, kútgémet is fabrikáltam hozzá. A kis kútban a víz rendszerint elapadt, mindig pótolni kellett, néha beledobtam egy-egy kövecskét, kavicsot, s élveztem a víz hullámzását. Anyámat is imádtam. Nem csak én, a testvéreim is. Szegény nagyon sokat szenvedett. Sovány, kicsi asszonyka volt, tíz gyermeket szült, ebből csak négyen maradtunk meg. Öcsémet - aki szigorló orvos volt már - 24 éves korában vitte el a tüdővész. Anyám néha ágynak esett, gyakran betegeskedett, persze nem tudtuk, fogalmunk sem volt, hogy mi kínozza, miért vannak rettenetes fájdalmai. Később tudtuk meg, hogy Anyánk is - mint a falusi asszonyok általában - a maga primitív eszközeivel akadályozta meg a szülést. Emiatt legyengült, munkaképtelen lett.