Művészfejek [antikvár]

HAMLET: Nem játszanál egyet e sipon? GVILDENSTERN: Nem tudok fenség. HAMLET: De ha kérlek! GVILDENSTERN: Egy billentést sem tudok. HAMLET: Hisz az oly könnyű mint hazudni. Kormányozd e szellentyüket ujjaiddal s hüvelykeddel; száddal lehelj belé s a legremekebb zenét fogja beszélni: Látod9 ezek a billenytüi. GVILDENSTERN: De éppen azokat nem birom vezényelni De Bálint Jenő tud játszani a müvészlélek sipjain. Ismeri »billentyűinket« kitépi »rejtelmeink szivét«, kitapogatja hanglétránk minden hangját a legalsótól a legfelsőig, megérzi melyikünkben milyen «zene rejlik», - felséges szózat! Ez a magyarázata annak, hogy nem mindig csupa »arrivé« művészről ir. Nem is lényeges kiről ir, hanem hogy mit s hogyan ir. Tán nem is mindig ösztöne vezeti, de a véletlen is segítségére siet, mikor tolla hegyére szúr egy-egy hálás objektumnak Ígérkező »példányt« rajongása tárgyai közül. Mint Poliphemos Odisseus ketrecébe, közibénk markol s kiragad valakit. - Ez jó lesz, ezt készítem el ma vacsorára - s megkezdődik - mi? Analízis?