Nagy Albert [antikvár]

AZ EMBER Létében, lényében minden különbözött az átlagostól. Zárkózott, gátlásos volt, szinte-szinte félszeg. Elszigetelten, magányba vonultán élt testvérééknél, nem alapított családot, nem reklámozta művészetét, nem vágyott hangos sikerekre. Már túljárt a hatvanadik életévén, amikor - leszámítva fiatalkori olaszországi bemutatkozását - először láthatta műveit egyéni kiállításon a közönség. Munkái hatását szűkebb baráti körén mérte le. Műtermében szívesen látott bárkit, de kevesen keresték fel, a közeli ismerősök, tisztelők, s akiket esetenként azok hoztak magukkal. Ilyenkor rögtönzött tárlatokat rendezett, szomjúhozott az elismerésre - erőt merített belőle. A véleményeket meghallgatta, megfontolta, s olykor - belátása szerint - figyelembe is vette. Elhivatott festő volt. Roppant súllyal nehezedett rá a festői felelősségérzet. Álmai emberszabású, sorsterhelt álmok voltak. Sohasem a szépről, a kecsesről, a bájosról, hanem mindig a sorsszerűről, az igazról, az emberiről álmodott. Gyötörte népe, az emberiség, a művészet sorsa, jövője. Gyakran vallott ezekről szenvedélyes hangon, de alázatos embersége még ilyenkor sem engedte meg a hangoskodást. Igaza mellett kitartóan tudott érvelni, de sohasem támadón. A humánumból vont maga köré védőbástyát, s emberhitét a festészet nyelvén fogalmazta meg. Alig tízéves, amikor elveszti édesanyját. Mint legnagyobb fiú, ő kísérte fel Budapestre, hogy ott megállapítsák róla: gyógyíthatatlan. Így válik az egyik legnagyobb első élmény, az utazás - addig nem látott tájak, vidékek megismerése, a felfedezés sok-sok öröme - egyik leggyötrőbb emlékévé. Idősebb Nagy Albert, a művész édesapja (1848-1921) Torda egyik ismert személyisége volt. Joggyakornok, vármegyei számtiszt, számvevő, főszámvevő, állami pénzügyi számvizsgáló, számtanácsos. Háromszor házasodott, három gyermeke: Albert, Ernő és Ervin második feleségétől született ötvenöt és hatvan éves kora között. Az Aranyosvidék, Torda vármegye egyetlen újságjának 1921. jún. 4-i száma mint egyik alapítóját, szerkesztőjét, vers- és cikkíróját búcsúztatja. „Melegszívű, szárnyaló lelkű poétá"-nak, szerény, puritán egyszerűségű embernek nevezi. „Modora zárkózott, hangja csendes [. . .] volt" - olvassuk. Ugyanezeket a vonásokat örökölték gyermekei is. Szépségektől ittasult természetéből legtöbb Albert fiában élt tovább. „Nagy volt a tekintélye előttünk - írja apjáról jó három évtizeddel később -, és féltünk tőle, de visszaemlékszem élesen meleg hangjára, amikor nagyjainkból olvasott fel. [. . .] Nagy Petőfi-rajongó volt. (Az Apostolt olvasta fel egyszer nekünk !)"