Ősze András [antikvár]

Míg a nyugati magyar irodalom módszeres kritikai számbavételére az utóbbi időben több kísérlet történt, a Magyarországról elszármazott, külföldön letelepedett, művei javát idegenben megalkotó képzőművészek munkássága a modern magyar művészet egyik kevésbé feltárt területe. Az utóbbi két évtizedben megnövekedett érdeklődés ellenére a témával kapcsolatos forrásközlések, tanulmányok, kismonográfiák száma kevés, az összefoglaló művek egyáltalán nem vagy alig érintik ezt a kérdést. A szülőföldjére visszatért néhány alkotónak berendezett emlékházak, állandó kiállítások nem mindig könnyítik meg a helyes arányok felmérést. A Műcsarnok 1970-ben és 1983-ban megrendezett két kiállítása csupán a szélesebb körű számbavétel első kísérlete volt. Az e kiállítások nyomán beérkezett művek és dokumentációs anyag feldolgozása, egy "képzőművészeti haungarica-gyűjtemény" létrehozása vontatottan halad. További nehézséget jelent, hogy jórészt hátra van az 1948-at követő időszak művészetpolitikájának, képzőművészetre gyakorolt hatásának az értékelése. Általános, ám az előbbivel szorosan összefüggő probléma a művészetkritikai terminológia tisztázatlansága, valamint az, hogy a kortárs művészeti monográfiák, kritikák számottevő része nem a tárgyszerű művészettörténeti értékelés, hanem a kultikus, rituális megnyilvánulások körébe sorolható. Az 1909-ben Nagykanizsán született és 1995-ben Floridában elhunyt Ősze András azon nem túl nagyszámú nyugaton élő és magát magyarnak valló képzőművész közé tartozik, akik figyelemreméltó életművet hoztak létre, sajátos életpályájuk vagy más okok miatt azonban viszonylag ismeretlennek számítanak. 1949-es külföldre távozásáig jelentős elismerésben volt része, ezt követően azonban jó ideig megfeledkeztek róla, s bizonyos értelmében máig elszigetelt jelenség maradt. Művei egy részének 1975-ös hazatérése után a kritika ismét felfigyelt rá, művészetének hazai és nemzetközi gyökerei azonban feltáratlanok, átfogó értékelése nem történt meg. Ennek egyik oka Ősze visszavonult, zárkózott egyénisége, továbbá az üzleti érzék teljes hiánya, ami meggátolta abban, hogy művein kívül más eszközöket is igényeljen az elismeréshez. Kivételes helyzetét az is magyarázza, hogy életműve nem kötődik erősen egy korszakhoz vagy művészeti irányzathoz, mindvégig saját, egyéni útját járta. További ok, hogy munkái jelentős része külföldi köz- és magángyűjteményekben van, a munkásságára vonatkozó irodalom három-négy földrész különböző nyelveken megjelent folyóirataiban és napilapjaiban, szétszórva található. S bár hazájával végig tartotta a kapcsolatot, az egész életművet bemutató kiállítása nem volt. Művészete alakulását csak számos különböző, nehezen hozzáférhető forrásból lehet rekonstruálni.