Paul Cézanne 1839-1906 [antikvár]

Egy bankárból lett festő „Paulban talán egy nagy festő tehetsége rejlik, ahhoz azonban már soha nem lesz tehetsége, hogy valóra váltsa ezt az ígéretet. A legkisebb akadály is kétségbe ejti." Cézanne iíjúkori barátjának, Émile Zolának kemény szavai a festő egész életére és pályafutására érvényesek. Ugyanakkor a lelke mélyén hitt saját lángelméjében, eltökélten ragaszkodott művészi célkitűzéseihez, s ezt a belső hitet a kétely és csüggedés gyakori pillanatai sem tudták megingatni. Jelleméhez tartozott az is, hogy nem volt hajlandó semmiféle művészi kompromisszumra vagy a társadalomnak tett engedményre, ami gyakran hóbortos különcnek mutatta a kortársak szemében. Egyedül a festészetnek élt; ez a szenvedély minden mást háttérbe szorított. A családi kötelékek és barátságok második helyre kerültek az „aixi remete" életében. Egy festő szemével figyelte a világot, a fény-árnyék hatásait tanulmányozta a tárgyakon, a formák és színek kapcsolatait kutatta. Az élet állandó gyötrő küzdelmet jelentett a számára. Autodidakta festőként csak ritkán elégedett meg fáradozása eredményével. Minden új kép fájdalmat és nem örömöt hordozott a számára, hiszen újra meg újra azzal szembesült: nem sikerül megvalósítania elképzeléseit. Sűrűn előfordult ezért, hogy csalódásában és tehetetlen haragjában szétszaggatta a vásznat. Lobbanékony, indulatos természete már ifjúkorában is kiütközött. A három fiatalember közül, akik a Collége Bourbon, e nagy múltú aix-en-provence-i bentlakásos gimnázium diákjaiként barátságot kötöttek egymással, ő számított a leghatározatlanabbnak és a leghamarább felfortyanó-nak. A másik kettő Émile Zola, a későbbi regényíró és Jean Baptiste Baille, a majdani mérnök volt. A három „elválaszthatatlan" jó barát szabadidejében hosszú kirándulásokat tett a környéken, vadásztak, halásztak, vagy éppen megmártóztak az Arc folyó vizében. Közben vég nélküli vitákat folytattak a művészetről, együtt olvasták Homéroszt és Vergiliust, s osztoztak a kor romantikus szerzői, Victor Hugó és Alfréd de Musset iránti rajongásukban. Különösen a versírásban leltek nagy örömet. Cézanne kitűnő tanuló volt, akit erősen érdekeltek az ókori nyelvek, s költeményeit is gyakran latinul írta. „Meglehet, verselésem gördülékenyebb a tiednél - ismerte be Zola a barátjának a tied azonban sokkalta költőibb és igazabb. Te a szíveddel írsz, én az eszemmel." Noha Zola komolyabbnak ítélte Paul rigmusait a sajátjainál, Cézanne mindössze kellemes időtöltést látott a versfaragásban, s esze ágában sem volt valamirevaló költővé lenni. Eletének ebben a szakaszában a festészet is hidegen hagyta. Kiemelkedő teljesítményét számos díjjal jutalmazták a gimnáziumban, ezek közül ¦Jr --•' 4,i -t (' /f - 7'" '¦'!' ^ / , f- 'f ' y,My——' Jogi szövegek különböző tollrajzokkal, 1859 körül Toll, tinta Apja kívánságának engedve Cézanne jogot kezdett tanulni. A lehető legkevesebbet forgatta a könyveit, ehelyett rajzolt és verseket írt. A 6. OLDALON: Louis-Auguste Cézanne, 1866 Louis-Auguste Cézanne, pere de l'artiste, lisant „L'Evénement" Olaj, vászon, 200 * 120 cm Venturi 91; Washington, National Gallery of Art, Paul Mellon Collection Louis-Auguste Cézanne méltóságteljes öregúrnak tetszik ezen a képen. Semmi sem utal arra a megalázó függésre, amely a fiút apja haláláig hozzá kötötte. B