Paul Gauguin 1848-1903 [antikvár]

Részlet a könyvből: Az impresszionizmus kora 1848-1887 Nem tudnánk túl sok művészt felsorolni, aki olyan meggyőződéssel élte volna meg művészi látomásait, mint Paul Gauguin. Két világ határmezsgyéjén élt. Művészetében tükröt tartott megvetett civilizációjának, és egy alternatív, primitív életet mutatott fel, annak mindent behálózó egyszerűségében, naiv harmóniájában. Gauguin azonban nem érte be a festéssel, maga akart tapasztalatokat szerezni. Be akarta bizonyítani, hogy számára a dél-tengeri egzotikum nem csupán kikényszerített és varázslatos menekülés az álomvilágba, amely lenyűgözte európai kortársait a világkiállítások és újságtudósítások korában. Gauguin a művészet és élet, a képzelet és rend új egységét testesítette meg, s megérezvén ezt a döntően 20. századi magatartást a modernizmus egyik igazi előfutárává vált. Gauguin aránylag későn fedezte fel magában a művészi hajlamot. Amikor szakított az elkényelmesedett középosztálybeli életvitellel, addigra már volt felesége, családja és tekintélyes megtakarított pénzzel rendelkezett. Szakítását úgy szerette beállítani, mint egy - a konvenciókat megtagadó - antihős tettét, aki teljes gőzzel a saját útját járja, s mit sem törődik az elismeréssel. De amennyire meg szerette volna vetni a polgári világot, Gauguin, az outsider még jobban vágyakozott a sikerre, melyet Gauguin, az értéktőzsdei spekuláns korábban elért. Ahogy kudarca mélyült, úgy vált annak az európai civilizációnak haragos kritikusává, amely semmibe vette őt, olyannyira, hogy élete vége felé szembeszegült Tahitin a gyarmati közigazgatással. Gauguin példaképei Giotto, Raffaello és Ingres voltak, az irodalomból pedig Montaigne és Rousseau munkásságát értékelte nagyra. Ők ugyanis elgondolkoztak a gyarmati népek életkörülményein, majd megvádolták saját civilizációjukat, mondván, túl nagyra tartja magát, pedig valójában csak megalomániás. Szerintük a „nemes vadember" különb lény, mivel elégedettebben és békében élt a Természettel. Vagyis boldogabban, s Gauguin éppen ezt a boldogságot kereste. Gauguin menekülésvágyából, jóllehet elszánt volt és búskomor, nem hiányzott a hideg számítás sem. Hozzá hasonlóan a felsőbb körök ugyanúgy vágyakoztak egy távoli édenkert után. Amikor képeivel meglepte a gyanútlan publikumot, akkor nemcsak ihletének, Gauguin Aline lányának portréja, kb. 1879/80 Aline Gauguin Vízfesték, 18,6 x 16,2 cm Magángyűjtemény, Bázel Akt tanulmány. A varró Suzanne, 1880 Etude de nu ou Suzanne cousant Olaj, vászon, 115 x 80 cm Ny Carlsberg Glyptotek, Koppenhága