Rembrandt [antikvár]

"Elegendő Rembrandt nevét kiejtenünk, és máris mintha azt mondtuk volna művészet vagy még annál is többet." Ez a 120 esztendővel ezelőtt leírt mondat ma éppolyan érvényes, mint az a másik, neki látszólag ellentmondó, amely szerint "az emberek többsége elől Rembrandt életét és egyéniségét még mindig az a misztikus fátyol takarja el, amelyet a történészek és esztéták mindenkor oly buzgón aggattak rá." Eduard Kolloff 1854-es kritikus, tisztázásra törekvő Rembrandt-tanulmánya azonban arra is rámutat, hogy "a művész életében műveinek története a csoda". Ez a történet pedig ma, 300 évvel Rembrandt halála után sokkal világosabban áll előttünk, mint akár csak egy emberöltővel ezelőtt. Próbáljuk meg lefejteni a misztikus fátylat a festő életéről és műveiről annak érdekében, hogy minél megbízhatóbb képet kapjunk művészetéről."Bármikor és bárhol születik is Rembrandt, művészete mindig és mindenütt ugyanez lett volna." A költő Verhaeren gyakran hangoztatott tévhite ez. Rembrandt rendkívüli alakja természetesen elképzelhetetlen a kor, a nemzet és a társadalom nélkül, amely szükségszerűen megszabta sorsa alakulását. Ugyanakkor persze az sem kétséges, hogy nem a kor és nem is a társadalom érdeme, hogy éppen Rembrandt van Rijn lett a nagy Rembrandt. Franz Mehringgel szólva, "a németalföldi forradalom legnagyobb festője", aki "az első modern forradalomból merített halhatatlanságot". Az emberek maguk alakítják sorsukat "az adott környezetben, a meglévő viszonyok alapján", mondja a marxi-engelsi tétel.