Rossini a melódia királya [antikvár]

A géniusz, a lángoló tehetség szíve vérét áldozza művészetéért, mialatt feljut arra a magaslatra, melyen felülemelkedhetik a mindennapi élet gyarlóságain, fogyatékosságain és eljut álmai világába, ábrándjai birodalmába. De az az üt, amelyen haladnia kell, hogy lángelméjének szolgáljon és eszméit diadalra vigye, töviseken és göröngyökön át vezet, amelyeken csak vérző lábbal és legtöbbször az emberek érzéketlensége és vak félreismerése folytán megsebzett lélekkel tud átvergődni. Anyagi gondokkal, az emberek rágalmaival, lebecsülésével kell küzdenie, hogy művészálmainak hódolhasson. Gioachino Antonio Rossini, a hírneves olasz zeneszerző ebben a tekintetben kivétel. Már egészen kicsiny korában a szerencse kíséri lépteit, kézenfogja és mosolyogva vezeti a diadal felé, amely glóriaként ragyogja be egész életét, végigkíséri egész útján és még akkor sem hagyja cserben, amikor a nagy zeneköltő örökre elbúcsúzik az élettől. Az egész világ gyásza és részvété kiséri nyugvóhelyére és két város verseng azért a dicsőségért, hogy emlékművet állíthasson felejthetetlen fiának.