Rumi Rajki István [antikvár]

Bevezetés Szombathely XX. századi művészettörténetének részletes feldolgozása az elvégzendő feladatok közé tartozik. Azt azonban egyértelműen megállapíthatjuk, hogy az első néhány évtizedben két, országosan ismert, de kellően nem méltányolt szobrászművész hagyta rajta kéznyomát a város vizuális arculatán, akiknek sorsában hasonló vonásokat figyelhetünk meg. Tóth István - Szombathely szülötte! - és Rumi Rajki István a XIX. század utolsó harmadában látta meg a napvilágot, s mindkettőjük életének fonala a következő század első felében szakadt meg, pár évnyi különbséggel. Lexikonjaink nagyjából azonos teret szentelnek pályájuk méltatásának, de minősítésükre, stílusbéli jellemzésükre csupán Rajki esetében vállalkozott a névcikket jegyző Genthon István, naturalizmust, „sajátos újklasszicizmust", kései munkáit illetően pedig kubizmushoz közeli jegyeket emlegetve.1 Mindketten jelentős szoborjeleket hagytak szűkebb pátriájukra, de kétségtelenül Tóth István volt a sikeresebb, talán termékenyebb is. Köztereken álló szobrai szerte az országban, de mai határainkon túl is, díszei a városoknak, templomoknak, középületeknek, míg Rumi Rajki művei jórészt Vas megyében láthatók. Azt viszont nem kell bizonygatnunk, hogy a modernebb európai szobrászat csapásvonalához Rumi Rajki István jutott közelebb, bár „nehéz körülmények közt, méltánylást alig találva dolgozott".2 Nem kényeztette el megbízásaival a hivatalos művészetpolitika, sem elismerő szóval a műkritika. A jelentősebb szakírók közül Ybl Ervin és Elek Artúr figyelt föl kiállításokon megjelenő munkáira. Kimaradt a nagy összefoglaló művészettörténeti munkákból, így a halála évében megjelent, vitéz Nagy Zoltán írta Új magyar művészetből s csupán a Szent Márton-szobor reprodukciója kapott helyet, minden utalás nélkül, a Magyar művészet 1919-1945 illusztrációs kötetében. Hosszú időn keresztül egyedül Tóth János - a barát, a támogató, munkatárs és levelezőpartner - foglalkozott érdemben pályafutásával, és írta meg halála után szemtanúként a máig legteljesebb, forrásértékű monográfia jellegű tanulmányát.3 Évtizedekkel később ugyancsak ő irányította több írásával a feledésbe merült életműre a művészettörténészek és a közönség figyelmét. Minden további szerző, tanulmányíró és újságíró az ő dolgozataira támaszkodott. Kivételnek tekinthetjük László Gyula önálló megfigyeléseket tartalmazó, a szobrász pályafutását, fejlődését három periódusra tagoló, elemző tanulmányát.4 Ugyancsak az emlékezet ébren tartásának szándéka vezette Pável Ágos- 1 Művészeti Lexikon 4. k. Akadémiai Kiadó, 1968.192. old. 2 Uo. 3 TÓTH János: Rumi Rajki István művészete (1981-1941). In: Dunántúli Szemle, 1943. 5-6. sz. 164 -188. old. (A továbbiakban: TÓTH 1943) 4 LÁSZLÓ Gyula: „A kígyóölő". Rumi Rajki István szobrairól. In: Életünk, 1978. 6. sz. 556-564. old. (Tovább: LÁSZLÓ 1978)