Bővebb ismertető
Részlet a könyvből:"Megjelenésével és magatartásával szívesen játszotta meg a kispolgárt, ám alapjában véve mégis könnyelmű bohém volt, igazi méla álmodozó..." Igen, még 1928-ban is ilyenféle megemlékezések láthattak napvilágot Schubertről. A nagy zeneköltő alakja halála után egy teljes évszázaddal még mindig úgy élt a köztudatban, mint valami jobbára pityókos, örökösen szerelmes, jórészt saját hibájából nyomorgó, de végeredményben mégiscsak kedélyes bécsi polgár.E Schubert-alak éppoly hamis, mint a zeneművészet számos más kimagasló egyéniségének szinte szokásossá vált torzképe. Haydn, aki a klasszikus szimfónia és a vonósnégyes formanyelvével kivezette a zenét az udvari szórakoztató muzsika zárt köréből s ezzel a lényeget kifejező eszközzel ajándékozott százada haladó polgárságának - Mozart egy gyengéd, szeretetteljes szavának nyárspolgári kiforgatásával ártalmatlan, copfos "Haydn-papá"-vá alakult. Mozart viszont, akit lázadó önérzete miatt űztek el a hercegérsek udvarából, s aki a Figaro házasságában, a Cosi fan tutte-ban, a Don Juan-ban leplezetlen képet fest a hatalmaskodó, zabolátlan feudális osztályról - úgy jelenik meg életrajzok hasábjain, áltudományos irodalmi ömlengésekben, melyek századunk jó üzleti szimattal rendelkező filmművészetének giccses tákolmányaiig ívelnek - mint világtól elvonatkozott lángelme, istenek kedvence, akinek minden különösebb fáradság nélkül pottyannak ölébe csodálatos alkotásának érett gyümölcsei.