Székely Bertalan [antikvár]

Előszó A Magyar Nemzeti Galéria munkatársai a gyűjtemény feldolgozása során - többek közöu - egy-egy életmű részleteinek feltárásával is igyekeznek hozzájárulni a magyar képzőművészet történetének gazdagításához. E vállalkozás keretében került megrendezésre Kondor Béla, Kassák Lajos, Szinyei Merse Pál, Rippl-Rönai József kiállítása, s most, a 20. század végén, az ezredfordulón Székely Bertalan életmű-kiállításával folytatjuk a sorozatot. Székely Bertalan művészetének feldolgozása, alkotöi munkássága eredményeinek feltárása különben is nagyon aktuális. A mester száz évvel ezelőtt szintén egy kulturális korszakváltás művésze volt. Munkásságában és gondolkodásmódjában jelentősége volt a hagyományokhoz való kötődésnek, de komolyan foglalkoztatta és izgatta a kor progresszív művészeti törekvéseinek néhány problémája is. Ha a 19. századi magyar történelmi festészetről akarunk szólni, Székely Bertalan munkássága megkerülhetetlen. Ugyancsak foglalkoznunk kell művészetével, ha a roinantika kései megnyilvánulását és speciális szerepét akarjuk vizsgálni. Az egyetemes művészet szakmai örökségének vállalása és vizsgálata, illetve annak programként való megjelenése elsősorban rajzművészetében és elméleti munkásságában érhető tetten. De foglalkoztatta a levegő színt és teret befolyásoló ereje, a kolorit árnyékoktól és reflexektől befolyásolt modifikációja is. Izgatta a dinamika, és programként fogalmazta meg azt a vágyát, hogy a témából eredő és ahhoz igazodó ikonográfiái típusokat hozzon létre. Ez az összetett életmű elsősorban a reprezentatív megjelenés túlsűlyáböl - középületekbe festett történeti falképek valamint az eddigi feldolgozások szemléletéből eredően, 19. századi produktumként voltjelen, ha a magyar művészet menetéről esett szó. Megbecsülést is kapott. De az életműben rejlő, a 20. századra előre mutató számtalan lehetőség rejtve maradt. Csak néha került sor, felismerésszerű rácsodálkozással arra, hogy egy-egy, a 20. századi magyar művészetben fellelhető hatását visszamenőleg értékeljük. Ennek megfelelően a magyar művészettörténctírás-ban is kettős Székely Bertalan munkásságának megítélése. A műveivel közvetlenül kapcsolatba kerülök mindig érezték az életmű összetettségét, a incster kivételes zsenijét, személyiségének és gondolkodásának sokoldalúságát. Elsősorban Petrovics Elek volt az, aki fontosnak tartotta Székely Bertalan művészetét. A múzeumban dolgozó szakemberek, hogy csak néhány nevet említsek: Dobai János, Pataky Dénes, Szabó Júlia, Bakó Zsuzsanna akár festészetéről, akár a rajzmüvészetéről volt szó, írásaikban mindig közvetítették Székely Bertalan szellemiségének múlt és jövöt összekapcsoló motivációját. Ugyanakkor a nagy elméleti összegzések, művészetének elismerése mellett, elsősorban az „akadémizmus" képviselőjeként tartották számon. Fűlep Lajos az 50-es évek közepén, Rembrandtról emlékezve, ezt a szempontot hangsúlyozta. Kiemelte Székely Bertalan festészetének és elméleti munkásságának „törvényt követő, s törvényt csináló" jellegét. S ez a szemlélet öröklődött tovább az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent művészettörténeti „kézikönyv"-ben is. Ügy gondoljuk, hogy már egyáltalán nem az a kérdés, hogy melyik megközelítésnek van igaza, hanem éppen arra kell a figyelműnket fordítanunk, hogy ez a kétfajta művészeti magatartás hogyan képviseli a folyamatosságot, hogyan képviseli a 19. és a 20. század szellemi egybekapcsolódását, egyszerre használva és tagadva is a múltat. Tanulságos lehet Székely Bertalan művészete most, a 20. század végén, az ezredforduló idején. Európai léptékkel mérve is remekművek hagyták el műtermét; a történelmi téma hagyományos megjelenítése mellett, azzal szerves egységet alkotva volt képes dekoratív elemekből álló megoldásokra is. A szakmai tudást hangsúlyozó oktatási koncepciója a hagyomány tisztelete mellett teljesen modem problémákat is tartalmaz. Nem véletlen, hogy e program nagy érdeklődést váltott ki a közelmúltban, és a művészettörténész szakma ismét nagy figyelemmel fordult elméleti írásainak feldolgozásához. Ez ügyben Szőke Anna-inária tevékenykedett eredményesen. Most, a századvég forrongásában tanulságos lehet Székely Bertalan művészetének megidézése, hiszen ö egy hasonlóan forrongó változást megért kor körülményeire reagálva a művészet kontinuitását bizonyította. Ez az életmű reményt adhat arra, hogy higgyük: a 21. században is lesz egyetemes érvényű magyar képzőművészet. Bereczky Lóránd főigazgató