Székely Bertalan Szadán [antikvár]

A Margita-hegy lankás domboldalán, Szada község festőien szép, zöld lombokba rejtőző temetőjében nyugossza örök álmát, a magyar történeti festészet kimagasló egyénisége, a "legmagyarabb festő", Székely Bertalan. 1835. május 8-án született,Kolozsvárott. Gyermeklelkét a szabadságharc forró légköre formálta. A honvédsereg toborzása, az erdélyi hadjárat ágyúdörgései, a honvédrohamok győztes ütközetei ízig-vérig magyarrá nevelték a művész lelkét. Találkozott bujdosó honvédekkel, a Petőfit visszaváró nép sóvárgásával, megismerkedett a haynaui rémuralom borzalmaival. Világos felől bús akkordokat fújt a szellő, kegyetlen, tompa dobpergés hangjait. Itt is, ott is becsorbult a földhasogató eke,az elhullott, föld alá dugott honvédfegyverek acélvasán. Lemondás, csupa reménytelenség dúlt abban az időben a magyar portákon. Ilyenfajta impressziók torlódtak Székely Bertalan gyermeklelkében. így érthetjük meg, miért is lett történeti festő. Eltelve a szabadságharc érzéseivel, 185o-ben felkerült Bécsbe, a technikára. Szülei azt akarták, hogy mérnök legyen, de szivesebben rajzolgatott és festegetett. Ekkor még senki sem állt mellette, aki biztatásával támogatta volna a nagy miivészi talentumokkal rendelkező ifjút. Sőt közvetlen környezete, szülei, hallani sem akartak arról, hogy az ifjú Székely Bertalan művészi pályára lépjen. A fiú a bécsi technikán sehogyan sem boldogult és igy szülei, bár nehezen, de beleegyeztek, hogy átmenjen az Akadémiára. 1855-ben Székely Bertalan első dijat nyert egyik képével. Egyszeriben felismerték tehetségét, meghódította a professzorokat is, bár a magyarok akkor nem valami nagy szimpátiának örvendtek. Ezt a politikai ellenszenvet legyőzte és nevét már ekkor a legtehetségesebb ifjú művészek között emlegették.